CÖF-CÖKA: Ismét megmutatkozott a közösség ereje a Békemeneten
Félmillióan vettek részt a rendezvényen, ami erőt és összetartozást sugárzott a szervezet közleménye szerint.
Félmillióan vettek részt a rendezvényen, ami erőt és összetartozást sugárzott a szervezet közleménye szerint.
A magyar miniszterelnök a Kossuth téren tartott beszédet március 15-én.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ez most valóban nem az amatőrök órája, ez most nem a dilettánsok ideje.
A miniszterelnök a Békemenetről osztott meg képeket a Facebookon.
A baloldal megint kudarcot vallott, mert hiányzik belőlük a nemzeti felelősségérzet - értékelte a március 15-i rendezvényeket ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője.
Soha nem voltak még ennyien a Békemeneten, mint idén. Az Origo a vonulókat kérdezte a rendezvény és a választások tétjéről.
A lányok is eljöttek a Békemenetre - írta a miniszterelnök.
Ne legyünk gyalogáldozatok más háborújában - ezt is mondta a miniszterelnök beszédében a Békemeneten.
Ez minden idők legnagyobb Békemenete.
Többen csak a pesti oldalon csatlakoznak a menethez, hiszen nem tudtak már megállni a járműveikkel.