Négy hét után kerültek elő az Amazonasban eltűnt testvérek
A két fiú semmit sem mert enni, csak esővizet ittak az esőerdőben.
A két fiú semmit sem mert enni, csak esővizet ittak az esőerdőben.
A reptéren készült fotóval tudatta követőivel, hogy mire készül pontosan.
Tucatjával égtek a tiltott aranykotrásra használt lélekvesztők.
A Madeira folyót szinte teljes egészében ellepték az aranykeresők lélekvesztői.
Húsz éve nem volt olyan kevés erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében, mint szeptemberben.
A háború során mintegy 6000 embert öltek meg és körülbelül 40 közösség tűnt el teljesen.
A kiirtott 10 476 négyzetkilométernyi esőerdő csaknem hétszer akkora, mint London, és 13-szor akkora, mint New York.
De van némi esély ennek a forgatókönyvnek a megváltoztatására.
Sosem okoztak kimutatható fajpusztulást vagy más zavarokat.
A Rio Negro elérte a feljegyzések 1902-es kezdete óta mért legmagasabb szintjét.