Lázár: Trianonnak áldozatai, nem pedig előidézői vagyunk
A miniszter szerint itt az ideje, hogy ezt kimondják Európa vezetői.
A miniszter szerint itt az ideje, hogy ezt kimondják Európa vezetői.
Az államtitkár a nemzeti összetartozás napján beszélt erről Sződligeten.
Bojko Boriszov pártja az előrehozott választásokon is győzött.
A kormány összesen hat kérdésben kéri ki a lakosság véleményét.
Már idén sem kell dolgozni április 14-én, a húsvét mostantól négynapos ünnep.
A jó idő beköszöntével tízezrek indulhatnak meg Európa felé a Migrációkutató Intézet szerint.
Több közigazgatási díjat is eltörölt a parlament.
Újra itt a parlament, dolgoznak az ellenzéki képviselők is,az első ülésnapon máris elhangzott néhány erős mondat.
Szabó Tímea társelnök szerint az MSZP és a DK sem érdekelt a megegyezésben.
Az egykori külügyminisztert sem a Twitter, sem a Zöldek nem tudták megizzasztani.