Noé bárkája semmi ehhez képest - Retro Classics veteránautó-kiállítás

Vaskerekű traktortól az oldalkocsis motorokon át az 1,8 millió eurós Horch luxusautóig a járműgyártás színe-java összegyűlt egy német kiállításon, hogy ízelítőt adjon a mobilitás özönvíz előtti korszakából. Annyian jöttek el megnézni, mint Szombathely teljes lakossága.

Az amerikai autós standon nem kis logisztika lehetett szellősen elrendezni a bő ötméteres cirkálókat

Zömében nem német márkák uralták a 4-es csarnokot is, amely hivatalosan a kereskedéseké és kluboké volt. Láttam egy halom krómozott Lancia-alkatészt áruló öreg olasz házaspárt, Steve McQueen-féle Mustangot, a földből kihúzott, félig szétrohadt Fiat 500-ast és wehrmachtos NSU Kettenrad lánctalpas motorkerékpárt, de a grundon a veteránszakma mára egyre inkább megbecsült autógyártó nemzete, a francia volt az úr. Ragyogó, királyi udvarok beszállítójaként ismert luxusmárkájuk, a Delahaye állt reflektorfényben, több tízmillió euró lehetett a kiálló sárvédős kabriókból és végtelenbe nyúló orrú kupékból álló kollekció értéke. Eljöttek persze a dolgozó nép autói, többek között a Renault 5-ösök és a Citroen Kacsák is, és jókora helyet elfoglaltak az Alpine egzotikus, farmotoros sportkocsijai.

Élet a német gazdasági csoda kezdetén: szállada helyett kemping, Passat helyett apró Goggomobil

"American way of life" - szólt az 5-ös hall mottója, ahol hatalmas fecskefarkak, félmázsás króm lökhárítók, illetve a többi részlegen elképzelhetetlen airbrush-festmények és tuning trükkök hada fogadott. Rendőrautótól a milliónyi Corvette-en át a platós ElCaminóig rengeteg V8-as járgány felsorakozott, sőt, jó pár Harley Davidsonnal, felismerhetetlen hot-roddal, viszonylag új autóval és egy Kenworth fűszerezték a show-t az amerikások. Milyen hangjuk lehetett beparkolásnál! Már majdnem indulóra fogtam, amikor a csarnok végében egy GM-rokon, az Opel tábláit vettem észre, és kiváló márkabemutatóba futottam bele, különös tekintettel a születésnapos ünnepelt Manta A- és Kadett C-felhozatalra. Vigyorgó dugattyús blokkjával itt egy magyar motorfelújító cég is képviselte magát, a csarnok unikuma pedig egy Trabant dragster volt, kifejezetten gyorsulási versenyre építve. Ezt persze nem tekinthetjük szocialista autónak, miként a Lada 1200 kombi ősét, a Fiat 124 Familiarét sem, így valójában a KGST iparát összesen egy GAZ 67-es és egy nem túl korhű Skoda 110R kupé képviselte a Retro Classicson.

A világ leggyorsabb Trabantjaként reklámozták ez a drag versenyautót. Tehát nem 26 lóerős...

Ipari kereskedői börzének szánták a 6-os csarnokot, középen asztalokkal, a két szélén és a hátsó részén pedig eladó autók tömegével. "Uram, most légy erős" - gondoltam először a hatalmas térbe lenézve, merthogy középen nem ám karalábét és petrezselymet, hanem átkozott gyűjtőszenvedélyem tárgyát, autómodellt árultak a kofák. A kihagyhatatlan vásárlást letudva bejártam a csarnok 1:1 léptékű kínálatát is, ahol jópofa vagy éppen banális youngtimerekbe, például hatajtós Mercedes W124 limuzinba és Golf I. dízelbe is belefutottam. Büszke kilencezer euróért egy álomszép, alig 12 ezer kilométert futott Ford Sierrát is elhozhattam volna, közel két és félszer ennyiből pedig most egy igencsak bizarr felépítményű, állítólag Fukushimában járt Nissan halottaskocsi is állhatna a házam előtt. Ahogy aztán a középmotoros Peugeot 205 T16 versenyautó, a Lancia Beta Montecarlo és a többi különlegesség között szédelegtem, egy mesés állapotú, ezüstszínű Mercedes 600-asra, majd előtte egy vajszínű 190 SL-re lettem figyelmes, Victory.hu felirattal a rendszámtáblán. Beszédbe is elegyedtünk a magyar cég képviselőjével, aki elmondta, nem mindenáron eladni, hanem a cég jó hírét vinni érkeztek, és nincs is panasz a megrendelésekre. Merthogy a németkuncsaft kifizeti ugyan a gyári alkatrészekért a pokoli árat, de szívesen megspórolja a munkadíj akár 2/3-át a magyar szakemberekkel, különösen, ha a kintivel azonos, vagy annál jobb minőségben dolgoznak.

Pazar autók álltak a külső parkolóban is, de már reggel beteltre a hely, annyian érkeztek veteránnal

Azt hittem, nem következhet nagyobb meglepetés, amikor a 7-es pavilon felé vettem az irányt. Nagy hiba volt, mert már a bejáratnál a földről kellett összeszednem az államat: egy 1931-es évjáratú, csodaszép 770-es Grosser Mercedes állt előttem egy kivilágított pódiumon, mögötte pedig a stuttgarti autógyár további gyöngyszemei sorakoztak. Volt, amelyik jövőre lesz százéves, egy másik ripityára törve szemléltette a Barényi Béla-féle biztonsági utascella hatékonyságát, és eljött a 0000001-es alvázszámú ős-Pagoda is. Hátul, a csarnok további részeiben más német és angol márkák, főleg NSU-k és Roverek parádéztak, egy tökéletes kemping- és vízisí-diorámával együtt. Az NSZK-s idill azonban akkor lett tökéletes, amikor átmentem a 8-as csarnokba, ahol néhány márkaklub és motoros csapat mellett a haszonjárműveké volt a főszerep. Elképesztő felhozatal volt mezőgazdasági gépekből, köztük vas- és gumikerekes traktorokból, lánctalpas Lanz Bulldogokból és háznyi méretű cséplőképektől, aminek láttán nem csak a notórius vasgyűjtőknek lábadna könnybe a szeme. A csarnok maradékát a teherautók mellett buszok töltötték meg, kezdve a modern kor emeleteseitől nagy kedvenceimig, a csőrős, panorámaablakos, esetenként kinyitható vászontetős távolsági járatokig. Rábát vagy Ikarust persze itt hiába is kerestem volna, a többség Saurer, Mercedes, Kässbohrer vagy Setra volt, és az emberek majd szétszedték őket.

Bérelhető a panorámaablakos, gyönyörű Mercedes turistabusz, de iszonyú lassú a mai forgalomhoz

Ezt a felhozatalt már tényleg nem lehet überelni, gondoltam, miután két nap alatt rohanva bejártam az összes látnivalót (beleértve a kiállításra veterán autóval érkező vendégek szabadon látogatható parkolóját), és közben lekoptattam a cipőmről a futófelületet. Ekkor azonban gyanússá vált a térképen, hogy mintha lenne egy 9-es pavilon is, valahol az 100 ezer négyzetméteres kiállítóterű épületegyüttes legtávolabbi végében. Elballagtam hát megnézni, vesztemre. Autó ugyan egy darab sem állt ott, viszont egy parádés börzébe futottam bele, ahonnan fél nappal később, teljes euró készletemmel szegényebben, viszont több zacskónyi cuccal és feldolgozhatatlan élménymennyiséggel gazdagabban tértem vissza bolygónkra. A végtelenbe nyúló asztalokon és magasba nyúló standokon hegyekben álltak az alkatrészek, mindenekelőtt a kisebb, könnyen szállítható fajtából (lámpák, gumitömítések, sportkormányok, karburátorok stb).

Aladdin és a csodalámpa: német és olasz autókhoz hegyekben álltak az alkatészek, alkudni is lehetett

Akinek nincs veterán autója, az sem úszta ám meg bámészkodással, mert rengetegen árultak modellt, autós ruházatot, dísztárgyakat, és ami a legszebb az egészben, itthon soha nem látott prospektusokat és könyveket. A némettudás hiánya sem akadály, mert a helyiek közül sokan értenek angolul, a -feltűnően sok- külföldi árus pedig eleve nem a "was kann ich Ihnen helfen?" kérdéssel indít. Innen nem lehet vásárfia nélkül hazatérni, mert helyenként húzósak ugyan az árak, de két asztallal odébb sok mindent bagóért odaadnak, és alkudozni is remekül lehet. Ezt a tényt ne hagyja figyelmen kívül, aki kedvet kap ahhoz, hogy jövőre kijöjjön a Retro Classics kiállításra, és fapados gépre (például a Germanwings közvetlen járatára) foglal repülőjegyet - egy plusz bőröndöt ugyanis jó eséllyel fel kell majd adnia a hazaútra. De még utazással, szállással és belépővel együtt is dúskálhat az autós nirvánában, egy sítúra áránál is olcsóbban