30 évesen van csúcsformában - BMW R 1200 GS teszt

Vágólapra másolva!
Harmincadik születésnapja alkalmából a bajorok még egy vezérműtengellyel, öt plusz lóerővel és néhány további finomsággal látták el legkeresettebb modelljüknek számító R 1200 GS túraendurót. Kipróbáltuk, hogy a szerénynek tűnő ajándékoknak milyen hatásuk van a gyakorlatban.
Vágólapra másolva!

Az erőforrás gázvételi jellemzőiben annál inkább. A bokszer érezhetően jobban veszi a gázparancsokat, gyorsításkor közvetlenebbül és spontánabban reagál. Ez mindenekelőtt az alsó fordulatszám-tartományban, a szűk kanyarokból való kigyorsításkor érezhető. Nem csoda: 2000 és 3000/perc között egy rövid szakaszon az új GS akár 16 newtonméterrel is többet küld a hátsó kerékre.

Ezért sokat dolgoztak a mérnökök: a jól bevált szelephajtás egy félmagasan fekvő, lánchajtású vezérműtengellyel, a rövid nyomórudakkal és a kétkarú himbával immár a múlté. Ezzel együtt viszont az akár az út szélén is elvégezhető gyors és egyszerű szelepbeállítás szintén: ehhez mostantól félgömb shimeket kell kicserélnünk, hiszen az új hengerfejben hengerenként két lánchajtású vezérműtengely mozgatja egykarú himbával a szelepeket és változtatja ezáltal a gázadást. A perifériákat is ehhez igazították: a pillangószelep átmérője 47-ről 50 milliméterre nőtt, a szívócső és a hangtompító kivezetőcsöve szintén vastagabb lett. Ez mind szép és jó, de vajon ezáltal az új modell valóban jobb, mint a régi?

A válasz egyértelmű igen. Bár az egy vezérműtengelyes erőforrás 5000 és 6000/perc között egy hangyányival még erősebb, de menet közben az új motor hatékonyabb: túrás cirkálás és kényelmes barangolás közben erősebben tol a kanyarokból kijövet, utassal egyértelműen élvezetesebb, 6000/perc fölött, előzéskor pedig nagyobb teljesítményének és szélesebb fordulatszám-tartományának köszönhetően több tartaléka van, és ezáltal biztonságosabb. Az előny egyértelműen érezhető, még ha nem is állandóan, ezt mutatják a gyorsulási értékek is, amelyek csak kismértékben jobbak. Másképpen fogalmazva: aki nem ismeri az új modellt, az a régiből sem fog hiányolni semmit. Örvendetes, hogy a plusz newtonméterek és lóerők nem váltak a fogyasztás kárára: az Alpok hegyi útjain a két motor fogyasztása még egy tizedesjegyig is majdnem azonos volt: 5,8 liter 100 kilométeren. A lényeg: a régebbi 1200 GS-tulajdonosoknak semmi okuk a szomorúságra, nem kell sürgősen az új kétkerekűre váltaniuk.

Forrás: Jörg Künstle, BMW
Forrás: Jörg Künstle, BMW


Az információs kijelző felosztása más lett, és a piros tartomány csak 8500-nál kezdődik


Az új vásárlók viszont annak örülhetnek, hogy a BMW a gép alapárát csak kevéssel emelte meg, 3 998 000 forintra. A dolog egyedüli vesztesei legfeljebb a cserekipufogó-gyártók lehetnek: ennél jobb hangra tényleg nincs szükség. Úgyhogy boldog harmincadik születésnapot!

ElőnyökHátrányok
  • a motor nagyon jól reagál a gázra
  • kis fordulaton nagyobb lett a nyomaték
  • a hangja alapvetően erős és dögös
  • a fogyasztás a nagyobb teljesítmény ellenére nem nőtt
  • a szelepeket már nem olyan egyszerű beállítani
  • a hangja bizonyos helyzetekben idegesítő
  • a kipufogó gázelvételkor visszadurrog

A teszt a Motorrevüben jelent meg.