A város töréstesztje

Vágólapra másolva!
Bizonyára minden budapestivel megesett már legalább egyszer, hogy megunta a nagyvárosi létet és hanyatt-homlok rohant volna vidékre, földet művelni. A csoportos kiköltözés helyett azonban talán kézenfekvőbb és ésszerűbb arra keresni a választ, hogyan lehetne egy világvárost élhetőbbé tenni. Többek között erre kínál lehetséges megoldásokat május 5-13. között a Crash Test Dummy című programsorozat, mely a Trafó szervezésében valósult meg, de a Gödör Klubban, illetve környékén kapott helyet.
Vágólapra másolva!

Új szakaszA pénteken induló Crash Test Dummy által feltett kérdések középpontjában a mobilitás áll: mi késztet valakit arra, hogy elhagyja szülőhazáját, miért változtatjuk mostanság gyakrabban élőhelyünket? Ezek nekünk, budapestieknek is egyre hangsúlyosabb felvetések, főleg, mióta Magyarország is belépett az Európai Unióba. A jelen helyzet viszonylag nyitott munkaerőpiaca, a minél több nyelv ismerete mindinkább lehetővé teszi mozgásunkat. A rendezvénysorozat másik központi témája éppen a mobilitás ellentéte, a helyben maradás. Mi a teendő akkor, ha maradunk a választott városban, hogyan tudjuk élhetőbbé tenni azt saját magunk és a többi városlakó számára?

A Crash Test Dummy-t "multimédiás társadalmi szobor"-ként aposztrofálják szervezői, ami elsőre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett köztéri szoborpályázatot vagy a Cow Parade tehéndíszítő akcióját juttatja az ember eszébe. Aztán, ha jobban megvizsgáljuk, a Crash Test Dummy tulajdonképpen egy tükör, amely épp a befogadót (értsd: a nagyvárosi embert) mutatja meg különféle művészeti ágakon keresztül. A rendezvénysorozat programjában szerepelnek állandó - azaz a fesztivál ideje alatt tartó - kiállítások (jórészt médiaművészeti és eleve köztérre szánt alkotások) és egyszeri performanszok is. A Crash Test Dummy ugyanakkor nemcsak a művészeten keresztül próbálja megragadni a városlakókat, de sor kerül előadásokra és beszélgetésekre is, melyeket a nagyvárosi lét tudósai, többek között szociológusok, pszichológusok és civil szervezeti aktivisták vezetnek.

A különös projekt szinte egész Közép-Európára kiterjed, ezzel is jelképezve az emberek mobilitását és a kulturális határok nélküli kontinenst. Az alapötlet Münchenből származik, de végül Budapesten kívül Prága és Ljubljana is beszállt a megvalósításba. Mind a négy városban május és július között, kisebb-nagyobb kihagyásokkal többnapos köztéri ünnepek szerveződnek, melyek mind a nagyvárosi élet témakörét járják körül. A fő cél a közterület kulturális találkozóhellyé tétele, az otthon és az utca (és vele együtt a város) egymás felé közelítése. A Crash Test Dummy esetében ezt a törekvést a négy város egy-egy ismert és forgalmas terén felállított, multifunkcionális épület segíti, amelyet további építészeti alkotások "erősítenek".

Virtuális séta és általunk rendezett baleset

Budapesten a Mobil Studio Cocobello válik néhány napra az Erzsébet tér egyik fő látványosságává, amely - talán a mindenre használható, milliószor átképezhető új ember jelképeként is - ugyanúgy igénybe vehető bemutató- vagy műteremként, mint hagyományos irodaként, de főzési lehetőség és stúdiószoba is akad a komplexumban. Arról nem is beszélve, hogy az építészeti remekmű különböző elemei ide-oda forgathatók - és hogy a multimédiás rész is adott legyen - , a tetején egy olyan vevőberendezés található, amellyel be lehet kapcsolódni mindenféle kommunikációs rendszerbe. A jövő köztéri épületének prototípusát a velencei építészeti Biennálé egyik fő látványosságaként mutatta be a német pavilon.

A fesztivál minden napján megtekinthető, illetve kipróbálható programok közül talán az ember köré virtuális teret képező BodySpin ígérkezik a legizgalmasabbnak. A gömbszerű építménybe egyszerre egy ember léphet be, akinek ily módon egyedül kell helytállnia a falakra vetített világban. Szokatlan elegyet alkot a performanszot és a szituációs művészetet a technika vívmányaival vegyítő szlovén művész, Marko Peljhan legújabb munkája is, az igen hosszú címet kapott The Evolution of Open Control - Civil Counter Rennaissance. A videófalon Du Zhenjun Crash Test című interaktív installációja látható, amely lehetséges baleseteket szimulál az arra járók kedve és igénye szerint. A rendezvénysorozat hagyományosabb művészeti szenzációja a világpremiernek számító Crash című táncelőadás, melyet Marguerite Donlon és Helena Waldmann ad elő szintén szabadtéren, az első két napon. A programot különféle vetítések és beszélgetések színesítik még: lesz például Octogon Nap, amelynek szervezői az azonos nevű folyóirat munkatársai, de sor kerül Budapesten élő külföldiekkel folytatott panel-beszélgetésre is.

A fenti kínálatból is jól látható, hogy a legtöbb programnál nagy szerepet kap az interaktivitás, amivel tulajdonképpen saját magunk válhatunk a rendezvény címének választott tesztbábuvá. A népmesei legkisebb fiú helyébe lépve, a modern próbák során talán azt is megtudhatjuk, hogy mennyire vagyunk a városba valók, de azt legalábbis biztosan, hogy mennyit értünk meg ezekből a viszonylag új művészeti formákból, illetve az ezzel kapcsolatos törekvésekből. Ha netán nem éreznénk jól magunkat ebben a hipertérben, a Gödör Klub még mindig kellemes élményt nyújthat a fesztivál ideje alatt is zavartalanul folyó koncertjeivel - a záró napon például Alexander Schikowski performansza után, az egyik legkarizmatikusabb magyar punkzenekart, a Trottelt láthatjuk a színpadon.

Crash Test Dummy - V., Erzsébet tér, május 5-13. A belépés minden programra ingyenes.