Hasznos a másolt szakdolgozatok elleni szoftver

Vágólapra másolva!
Nem sok jóval kecsegteti az orosz egyetemistákat az az új szoftver, amely pillanatok alatt kimutatja a diákok dolgozatában az internetről lemásolt szövegrészeket.
Vágólapra másolva!

Az AntiPlagiat nevű programot az egyik oroszországi egyetem rektora rendelte meg, aki ily módon kívánja emelni a képzés színvonalát - olvasható a NEWSru című orosz hírportálon. A szoftver, amely több mint 4 millió forrásmunkát "tart számon", igen egyszerűen működik: a programot végigfuttatják az ellenőrizni kívánt irományon - dolgozaton, diplomamunkán - és a számítógép azonmód kimutatja, hogy mely részek honnan és kitől származnak. Az egyik moszkvai egyetem a korábbi évek végzőseinek diplomamunkáin tesztelte le a szoftvert, amely a szövegek 50-80 százalékánál mutatta ki az "idegenkezűséget".

Hasonló elven működő - kifejezetten hálózati - szoftver hazánkban is működik: a Kopi portált az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet fejlesztette, és a már feltöltött dokumentumok (zömmel szakdolgozatok, tanulmányok) közti egyezőséget keresi. A portáon már 1400-an regisztráltak, és több felsőoktatási intézmény tanára használja.