Vágólapra másolva!
Tizenkét európai országban 150 helyszínen tartottak házkutatást a nyomozó hatóságok szerdán a gyermekpornográfia elleni küzdelem egyik legnagyobb, az Europol által koordinált akciója során.
Vágólapra másolva!

A holland hatóságok által indított, az Egyesült Államok részvételével zajló akció célja azoknak a felhasználóknak a felkutatása, illetve személyazonosságuk megállapítása, akik a jelzés alapján tiltott gyermekpornográf felvételeket töltöttek le számítógépükre - mondta Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a magyar nyomozók országszerte tíz helyen tartottak házkutatást. Öt embert tiltott pornográf felvétellel való visszaélés, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, kilencet tanúként hallgattak ki.

A Tatabányán, Fonyódon, Székesfehérváron, Vácon, Oroszlányban, Budapesten és Komáromban a házkutatások során több mint 10 merevlemezt és egyéb adathordozót foglaltak le, melyek tartalmát szakértők vizsgálják meg. Garamvölgyi László az MTI-nek elmondta, hogy tavaly hasonló nemzetközi razziát tartottak, akkor is 12 ország területén végeztek házkutatásokat az olasz hatóságok kezdeményezésére.

A magyar törvények szerint tiltott pornográf felvételekkel való visszaélésért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A rendőrség statisztikai adatai alapján tiltott pornográf felvételek készítése, illetve visszaélés gyanúja miatt évente egyre több esetben indítanak eljárást. Az adatokból kiderül: 2003-ban mindössze 80, 2004-ben 5832 esetben, 2005-ben pedig már 11 489 esetben indítottak eljárást.