Vágólapra másolva!
Elégedetten értékelte háromnapos látogatását az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) delegációja.
Vágólapra másolva!

Elégedetten értékelte háromnapos látogatását az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Magyarországon tartózkodó, a 2012-es kontinensviadal rendezési feltételeit vizsgáló delegációja.

"Rendkívül érdekes volt ez a körút, amely során egy ilyen nagy eseményhez szükséges legfontosabb szempontokat vizsgáltuk meg. Egy Európa-bajnokság ma már nemcsak szimpla sportesemény, hanem a világ egyik legnézettebb tornája. A horvát-magyar pályázat nagyon meggyőző, ráadásul mindenhol azt tapasztaltuk, hogy az emberek egyhangúlag akarják a győzelmet" - nyilatkozta a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Giorgio Marchetti, az UEFA profi labdarúgásáért felelős igazgatója.

A sportvezető szerint a kandidálásnak még előnyére is válhat, hogy az olasz, illetve a lengyel-ukrán pályázattal ellentétben a stadionépítések, illetve infrastrukturális fejlesztések egyelőre gyerekcipőben járnak, hiszen hat év alatt könnyedén lehet változtatni a fejlődő igényeknek megfelelően. "Minden szükséges garanciát megkaptunk, nekünk ez elegendő és nem is kételkedünk. Érezhető, hogy mindkét fél rendkívül komolyan veszi a rendezést" - mondta Marchetti.

Az UEFA hattagú szakbizottsága szerdán érkezett Debrecenbe, majd Győrben és Székesfehérvárott tartott terepszemlét, végül Budapesten fejezi be körútját. A bizottság tagjai konkrét véleményüket nem osztották meg a pályázat szervezőivel, ezt egy jelentésben teszik majd meg, melyet az UEFA végrehajtó bizottsága tanulmányoz, s hozza meg a végső döntést december 8-án.

"A futball szeretete Magyarországon a nemzeti érzés része. Nagyon kevés az olyan téma, amelyben párthovatartozástól függetlenül mindenki egyetért, ám az Európa-bajnokság mindannyiunk érdeke. Az elkövetkezendő hét évben 23 milliárd euróba kerülnének a fejlesztések, ez a pénz EU-s támogatásból, illetve a költségvetésből rendelkezésünkre áll. Egyértelműen kijelenthető, 2012-re Magyarország készen áll majd a torna megrendezésére" - fogalmazott Kóka János gazdasági és közlekedésügyi miniszter, a pályázat fővédnöke.

Horvát oldalról Zlatko Matesa, korábbi miniszterelnök, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke is pozitívan nyilatkozott: "Bebizonyítottuk, hogy komolyan számolni kell velünk. Úgy gondolom, az üzenet egyértelmű: mi akarjuk rendezni a 2012-es Európa-bajnokságot."

Kisteleki István és Zlatko Markovic, a Magyar- és a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke aláírta, majd átnyújtotta azt a nyilatkozatot az UEFA képviselőinek, amellyel siker esetén garanciát vállalnak a kontinensviadal megrendezésére.

"Az eredménytől függetlenül azt már most elmondhatom, hogy nem vallottunk szégyent. Rendkívül büszke vagyok, hiszen fantasztikus csapatmunkával, kollégáimmal és barátaimmal együtt szakszerű, komoly pályázatot tudtunk benyújtani" - mondta Kisteleki.

Délután Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a Városházán fogadta az UEFA delegációját. Az egyórás prezentáción főként a stadionok, az utak, a tömegközlekedés, valamint a Ferihegyi repülőtér fejlesztési terveit mutatták be.

Az UEFA-bizottság tagjai láthatóan felkészültek, és minden apró részletbe szerettek volna betekintést nyerni - például kíváncsiak voltak arra, hogy az egyes helyszínektől hogyan és milyen gyorsan lehet eljutni egy másik létesítménybe -, ebben a résztvevő szakértők nagy segítségükre voltak.

Az UEFA delegációja ezt követően a szurkolói központnak kiszemelt Hősök terét, illetve a Millenáris Parkot keresi fel, végül a programsorozat záróeseményeként 19.30-kor a Spoon hajón vacsorázik kiváló labdarúgókkal, így például Nyilasi Tiborral és Détári Lajossal.

Este hat órától négy-ötszáz szurkoló vonult fel a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren, hogy átadja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezés-feltételeit vizsgáló UEFA-szemlebizottság tagjainak azt a petíciót, amelyben a sportág hazai irányítóinak alkalmatlanságára kívánják felhívni a figyelmet.

A demonstráció békés, a teret több tucat rendőr biztosítja. A drukkerek több transzparenst is kifeszítettek, melyeken a magyar-horvát közös Eb-rendezés és a magyar futballvezetők ellen tiltakoznak.

"Új makettek? Rendezzünk gombfoci Eb-t!" - olvasható az egyik kiíráson, míg egy másik szerint "A fociért élünk, nem belőle". A drukkerek egy drapérián üzentek az UEFA szemlebizottságnak is, melyen az Eb logója mellett az alábbi felirat látható: "Say no, mondj nemet!"

Ezenkívül látható volt még "Hol a törvényesség?" és "Nagy hazug Kisteleki" felirat is. A drukkerek kórusban szidták a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) és annak elnökét, Kisteleki Istvánt.

Magyar Balázs, a demonstráció főszervezője, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének (FSZSZ) elnöke elmondta, hogy az UEFA képviselői nem jönnek el a tüntetésre, de szálláshelyükön átveszik a petíciót, melynek átadásához a rendőrség is segítséget nyújt a szurkolók képviselőinek.