Lőw helyett Leandro a Bozsik-keretben

Vágólapra másolva!
Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a törökök elleni, október 7-i Eb-selejtezőre készülő keretet. Nagy meglepetés nincs a nevek között, a Debrecenben játszó Leandro azonban először készül együtt a válogatottal, mióta Bozsik a kapitány, Lőw Zsolt pedig ezúttal nem kapott behívót.
Vágólapra másolva!

Felépültek a sérültek, így az első két találkozót egyaránt kihagyó Szabics Imre, Halmosi Péter, Simek Péter, valamint Sebők Vilmos is visszatért a nemzeti csapathoz.

Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a válogatott tagjai hétfőn délután találkoznak Budapesten, és innen utaznak a tatai edzőtáborba, amit csak csütörtökön, a 18 órakor a Puskás Ferenc-stadionban kezdődő nyilvános edzés idejére hagynak el. A mérkőzés jövő szombaton 19.45-kor kezdődik a Puskás-stadionban, jegyek már kaphatók 5000, 8000 és 10 000 forint értékben.

A válogatott keret:
kapusok: Király Gábor (Crystal Palace), Fülöp Márton (Tottenham Hotspur)

hátvédek: Fehér Csaba (PSV Eindhoven), Kiss Zoltán (DVSC-TEVA), Éger László (Polideportivo Ejido), Vanczák Vilmos (Sint-Truiden), Leandro de Almeida (DVSC-TEVA), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Sebők Vilmos (Zalaegerszegi TE), Halmosi Péter (DVSC-TEVA)

középpályások: Dárdai Pál (Hertha BSC), Molnár Balázs (Zalaegerszegi TE), Horváth András (FC Sopron), Tóth Balázs (Kayseri Erciyesspor), Polonkai Attila (REAC), Huszti Szabolcs (SV Hannover 96), Czvitkovics Péter (MTK Budapest)

támadók: Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Kabát Péter (SV Pasching), Szabics Imre (1. FSV Mainz), Torghelle Sándor (PAOK), Sowunmi Thomas (FC Slovacko).

Biztonsági tartalékok:
Végh Zoltán (MTK Budapest), Pető Zoltán (FC Brussels), Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Simek Péter (SC Poli Timisoara), Rajczi Péter (Újpest FC), Ferenczi István (Zalaegerszegi TE), Waltner Róbert (Zalaegerszegi TE).