Schumacher győzött, Alonso kiesett

Vágólapra másolva!
Schumacher megszerezte a győzelmet a Ferrari hazai versenyén, mellyel két pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben, miután Alonsót cserbenhagyta a Renault motor Monzában. A Ferrari átvette a vezetést a konstruktőrök versenyében.
Vágólapra másolva!

28 fokos levegő és 41 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket az Olasz Nagydíjon, ahol ideális körülmények között vette kezdetét a monzai megmérettetés. A pole pozícióból induló Kimi Raikkönen remekül kapta el a rajtot, így elsőként vehette be a célegyenes utáni kanyarkombinációt, melyet nem kis meglepetésre gond nélkül vettek a versenyzők. A Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a pálya piszkos oldaláról indulva egy kicsit beragadt, ezért a harmadik helyről induló Nick Heidfeld lerajtolta, miközben csapattársa, Robert Kubica is elment a negyedik helyről induló Felipe Massa mellett. Schumacher azonban a második sikánban visszavette Heidfeldtől második helyét, aki mellett csapattársa, Kubica is elment, így a lengyel pilóta felugrott a harmadik helyre a Ferrari hétszeres világbajnoka mögé. A büntetését követően a tizedik helyről induló Fernando Alonso remekül kapta el a rajtot. A spanyol versenyző az első kanyarkombinációt óvatosan vette, ám az első kört fantasztikusan teljesítette, majd a célegyenesben elment Heidfeld mellett, akitől átvette a hatodik helyet. A Renault versenyzője egyébként elvétette az első sikánt, majd áteresztette a rázókövön autóját, és kis híján telibe találta Button Hondáját. Az ötödik körnél járva Raikkönen és Schumacher már hét másodperccel voltak a követő boly előtt, miközben a harmadik pozícióban futó Kubica egyértelműen lefogta a Ferrari brazil versenyzőjét, Felipe Massát, aki egyszerűen nem talált rést a lengyel BMW-jén. A tizedik körben Raikkönen továbbra is fogta Schumachert, aki mindössze 1.2 másodperccel volt lemaradva a McLaren finn versenyzője mögött. A harmadik helyen a BMW Sauber lengyel újonca, Robert Kubica tanyázott, akit egyre komolyabb nyomás alatt tartott Felipe Massa. Ők ketten azonban már majd tíz másodperccel voltak elmaradva az első két helyezettől. A Ferrari brazilját két és fél másodperccel lemaradva Jenson Button követett, aki mögött Fernando Alonso sorakozott fel a hatodik helyen. A pontszerzők sorát Nick Heidfeld, és Pedro de la Rosa zárta. Az első kiesőre sem kellett sokat várni. Nico Rosberg Williams típusú versenygépe megadta magát. A német versenyző ugyan még be tudta vinni autóját a boxba, már nem tudta folytatni a küzdelmet. Pedro de la Rosa hajtott ki elsőként a boxba. A McLaren spanyol versenyzője a tizennegyedik körben látogatta meg szerelőit, akit egy körrel később az élen álló Kimi Raikkönen követett. A finn pilóta első kiállásával Schumacher átvette az első helyet. Raikkönen Heidfeld mögé a hetedik helyre tért vissza. Schumacher két körrel később állt csak ki a boxba, ám a német versenyzőnek ez éppen elég volt ahhoz, hogy Raikkönen elé térjen vissza, miközben a BMW Sauber színeiben versenyző, Robert Kubica átvette a vezetést. A Ferrari hétszeres világbajnoka a hatodik pozícióban, négy másodperccel Nick Heidfeld mögött folytatta tovább a körözést. Felipe Massa és Fernando Alonso a tizenkilencedik körben egyszerre hajtottak ki a boxba. Massa kis híján összeütközött az első sikánban Trullival, ám szerencsére egy kisebb megcsúszással mindketten tovább tudták folytatni a száguldást. Míg Massa a nyolcadik, addig Alonso a tizedik helyre csúszott vissza az első kiállást követően. Időközben Jenson Button is kihajtott a boxba, ám mivel egy körrel hosszabb volt az első etapja, megtartotta vezető helyét Alonsóval szemben, aki azonban nem hagyta magát és egy körrel később megelőzte a Hondát, mellyel felugrott a kilencedik helyre. A két BMW az élről szintén teljesítette első kiállását. Kubica a harmadik, Heidfeld pedig Alonso előtt a nyolcadik helyen folytatta tovább a körözést. Közben de la Rosa műszaki probléma miatt feladta a küzdelmet. Heidfeld viszont büntetést kapott, mert túl nagy tempóban hajtott a boxutcában. A német versenyző ezzel utat adott Alonso előtt és visszaesett Webber mögé a tizenegyedik helyre. A verseny felénél járva, Fisichella is teljesítette első, és egyetlen kiállását. A Renault olasz versenyzője annyi üzemanyagot kapott, amennyivel teljesíteni tudta a teljes versenytávot. Giancarlo a tizedik helyen folytatta tovább a körözést, miközben az élen továbbra is Schumacher állt, akit két és fél másodperccel lemaradva Kimi Raikkönen követett a második helyen. A harmadik pozícióban Robert Kubica tanyázott, akit Rubens Barrichello követett a negyedik helyen. A Honda versenyzője azonban még nem volt kint a boxba. A Ferrari brazilja, Felipe Massa közvetlenül ott loholt honfitársa nyakán, míg a pontszerzők sorát Fernando Alonso, Jenson Button, és Mark Webber zárta. Az első kiállásokat követően Felipe Massa felugrott a negyedik helyre, akit a Renault világbajnoka, Fernando Alonso két és fél másodperccel lemaradva követett az ötödik pozícióban, aki mögött Jenson Button, Nick Heidfeld, és Giancarlo Fisichella sorakozott fel a pontszerző helyeken. A Red Bull Racing versenyzői, David Coulthard és Christian Klien nem kevesebb, mint 35 körig voltak kint a pályán, mielőtt teljesítették volna első kiállásukat. Az energiaital-gyárosok teli tankkal kezdték meg az 53 körös viadalt. Az utolsó kiállások előtt a legnagyobb kérdés az volt, miként alakul a harmadik, a negyedik, illetve az ötödiki hely sorsa, ugyanis Kubica mindössze csak nyolc tizedmásodperccel előzte meg Massát, akit szintén nyolc tizedmásodperccel lemaradva követett az ötödik helyen Alonso. A kiállások második körét Kimi Raikkönen kezdte meg. A finn pilóta a 38. körben teljesítette utolsó kiállását, és a második helyen folytatat tovább a körözést. Egy körrel később Schumacher is kiállt az élről, és simán visszatért az első helyre. A követő bolyból elsőként Massa állt ki tankolni. Kubica és Alonso két körrel később, egyszerre hajtottak ki a boxba. A Renault nagyon gyorsan végzett a kiállással, így Alonso és Kubica egyszerre tértek vissza a pályára. A spanyol világbajnok meg tudta előzni az újonc versenyzőt, akik hosszabb második etapjuknak köszönhetően mindketten bejöttek Massa elé. Alonso a harmadik, Kubica a második, míg Massa az ötödik helyen folytatta tovább a körözést. Ugyan Alonso már kezdett elszakadni Kubicától, tíz körrel a verseny vége előtt a célegyenes végén a Renault motor - az idei évben először - megadta magát, így Fernando kiesett. Massa hihetetlen keményet fékezett, hogy elkerülje Alonso lassuló Renault-ját. A Ferrari jobb első kereke teljesen tönkrement, így a brazilnak ki kellett állni új gumikért, mellyel visszacsúszott a kilencedik helyre. Schumacher megtartotta vezető helyét Raikkönen előtt, míg Kubica harmadik versenyén megszerezte pályafutása első dobogós helyezését. a Renault még állva maradt versenyzője, Giancarlo Fisichella bejött a negyedik helyre. A Honda duója fantasztikusan teljesített, hiszen Jenson Button és Rubens Barrichello az ötödik, hatodik helyen végzett. A pontszerzők sorát a Toyota hazai színekben versenyző pilótája, Jarno Trulli, és a BMW németje, Nick Heidfeld zárt. Ugyan Massa mindent megtett azért, hogy behozza a Ferrarit pontszerző helyre, ám hiába volt gyorsabb, mint a többiek, már nem tudta megelőzni Heidfeldet. Schumacher két pontra megközelítette Alonsót a világbajnoki pontversenyben, miközben a Ferrari három ponttal megelőzte a Renault-t a konstruktőrök versenyében.