Eb-ezüstöt nyertek pólósaink

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpia óta zsinórban negyedszer is vereséget szenvedett a magyar férfivízilabda-válogatott Szerbiától. A belgrádi Európa-bajnokság fináléjában a házigazda 9-8-ra győzött, Kemény Dénes tanítványai számára maradt az esüztérem.
Vágólapra másolva!

Szerbia nyerte az Eb-t

Eredmény, férfivízilabda-Eb, döntő:
Szerbia - Magyarország 9-8 (2-4, 4-1, 2-3, 1-0)
Belgrád, 6000 néző
v.: Borrell (spanyol), Tulga (török)
gól: Vujasinovic 3, Filipovic 2, Nikic, Sapic, Ikodinovic, Udovicic, illetve Varga Dénes 2, Varga Dániel, Molnár, Steinmetz Ádám, Fodor, Madaras, Kásás

Az első támadás lehetősége ugyan a magyaroké volt, de Sefik védett, a másik oldalon Szécsi piszkálta ki Ikodinovic lövését. A hatezer néző először bő egy perc elteltével csendesedett le, amikor Molnár hatalmas gólt lőtt, megvan a vezetés (0-1).

Kicsit megzavarodott a hazai együttes, Sapic a kaput sem találta el, de Varga Dániel kiállítását Nikic centerpozícióból már kihasználta a lehetüőséget (1-1). Fél perc sem telt el, Molnár kiállítását Sapic ötméteresből bosszulta meg, pillanatok alatt fordított az ellenfél (2-1). A másik oldalon ráadásul Kiss Gergely, majd Varga Dénes is elszórakozott egy-egy előnyt.

A negyed vége előtt három perccel Varga revánsot vett, egy villámgyorsan elvégzett szabaddobása úgy surrant be a bal sarokba, hogy Sefik a kezét sem tudta megemelni (2-2). Egy Szécsi-bravúrt követően ismét Varga következett, ezúttal Dániel bikázott a kapu közepébe (2-3).

Szécsi szerencsére elkapta a fonalat, Gór-Nagy kiállítását követően újabb ziccert fogott - ezt Kásás átadásából Steinmetz Ádám "hálálta meg", kettőre növelve az előnyt (2-4).

A második negyedet is jól kezdte együttesünk, a hazai csapatot folyamatosan hibázásra kényszerítve Fodor Rajmund növelte háromra az előnyt (2-5). Filip Filipovic szépített (3-5), szerencsére Szécsi kiválóan hárította a spanyol, török játékvezető kettős által megítélt emberelőnyöket.

A negyed hajrájában Vujasinovic nagyon messziről lőtt gólt (ezúttal Szécsi kicsit elaludt), ennél nagyobb baj volt, hogy a csapat támadásban is alaposan visszavett lendületéből (4-5). Olyannyira, hogy a játékrész ötödik emberelőnyét Ikodinovic zúzta be a kapuba, 2-5-ről így egyenlített 5-5-re a hazai együttes. Bosszantó, de a záró másodpercekben Filip Filipovic még pazar gólt lőtt, félidőben már a szerbeknél volt az előny (6-5).

Félidőben Kemény Dénes szövetségi kapitány kicsit megnyugtathatta a fiúkat, mert Madaras góljával indult a harmadik negyed (6-6), Udovicic erre egy elképesztő nagy góllal válaszolt - Madaras pechjére éppen ő maradt le a blokkolással (7-6). Folytatódott a kapkodás, Vujasinovic újabb büntetővel kettőre növelte az előnyt, a labda Szécsi kezét érintve csorgott a hálóba (8-6).

Kásás negyedik kísérlete végre gólt ért (8-7), Sapic és Kiss Gergely cserével végleges kiállítást kapott, majd Varga Dénes pofozta be a labdát - ismét beállt a meccsegál (8-8). Két magyar kapufa után Udovicic is a végleges kiállítás sorsára jutott.

Az utolsó nyolc perc vízpezsgést és számtalan pontatlan lövést hozott, három és fél perccel a lefújás előtt Vujasinovic góljával Szerbia lépett túl a holtponton (9-8), ezután már csak az eredményt kellett őrizni.

Az Eb-aranyat, 2001 és 2003 után Szerbia szerezte meg, Magyarországnak maradt az ezüstérem.

Spanyolországé a harmadik hely

Spanyolország férfi válogatottja érdemelte ki a harmadik helyet a 27. vízilabda Európa-bajnokságon, miután az ibériai alakulat 10-4-re legyőzte Románia csapatát a vasárnap esti, belgrádi bronzmérkőzésen.

Eredmény, a 3. helyért:
Spanyolország - Románia 10-4 (2-1, 2-2, 3-0, 3-1)

A románok részéről már az is hatalmas fegyvertény volt, hogy az olaszok legyűrésével bejutottak Európa legjobb négy csapata közé, s még ennél is hatalmasabb meglepetés lett volna, ha a "kisdöntőből" is ők kerülnek ki győztesen a spanyolok ellenében. Az újabb szenzációbomba nem robbant, bár a felettébb küzdőképes "kiscsapat" remekül tartotta magát, 1-0-ra vezetett, 2-2-re, majd még 3-3-ra is egyenlíteni tudott. A harmadik negyedtől aztán kidomborodott a tudáskülönbség, a spanyolok elhúztak 7-3-ra, s innen már nem tudtak visszakapaszkodni a románok.

Spanyolország férfi válogatottja 1983 és 1993 után harmadszor lett Eb-bronzérmes.


Nők: volt már jobb, de rosszabb is

"A papírforma érvényesült, maradtunk Európa harmadik legjobb csapata" - ekként summázta a lényeget, a magyar női vízilabda-válogatott szombat este a spanyolok legyőzésével (12-11) megszerzett bronzérmét Szilágyi Péter szövetségi kapitány.

Ezzel együtt sem volt azonban elégedett, sőt kifejezetten bosszúsnak tűnt az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a kollégák, az újdonsült Európa-bajnok oroszok, s a másodikként végzett olaszok vezetőedzőjét hallgatva.

"Valóban dühös vagyok, mert megint az jutott az eszembe, hogy bizony előrébb is végezhettünk volna. Mi több, az Eb előtt az volt az érzésem, hogy megnyerjük a belgrádi kontinensviadalt" - mondta a kapitány.

A közbevetésre, hogy annak dacára gondolja ezt így, hogy az augusztusi Világkupán csak a csalódást keltő ötödik hely lett a válogatotté, a szakvezető ezt válaszolta:

"Igen, mivel Kínában is csak az orosz és az olasz csapat előzött meg minket az európaiak közül, ráadásul az előbbitől két, utóbbitól egyetlen góllal kaptunk ki egy végig szoros, nyílt kimenetelű meccsen, tehát benne volt a lehetőség, hogy az Európa-bajnokságon átrendeződik az élboly, s akár mindkét együttest megelőzzük."

Ez azonban mégsem sikerült Belgrádban. "Most nem, bár az oroszoktól úgy kaptunk ki egy góllal az elődöntőben, hogy rajtunk múlott a dolog, mert volt esélyünk a fordításra többször is. Úgy látom, hogy mindkét nagy riválisunkat meg lehet verni, ehhez az kell, hogy a csapat összeérjen, hogy összeszokjunk, amihez pedig idő és sok meccs szükségeltetik. Hadd tegyem hozzá, annak azért örülök, hogy az elődöntős vereség után felálltunk és győzelemmel fejeztük be az Eb-t."

A mostani volt amúgy a magyar női válogatott második Európa-bajnoki bronzérme az 1993-as elsőt követően. Ugyancsak kétszer volt arra példa a hölgypóló 1985 óta íródó históriájában, hogy Magyarország együttese nem állhatott dobogóra (1997, 1999), egyébként mindig a legjobb háromban végzett: öt alkalommal volt ezüstérmes (1985, 1987, 1989, 1995 és 2003), két ízben - 1991-ben és 2001-ben - pedig Európa-bajnok. Vagyis Belgrád a két "szélsőség" közé sorolódik - merthogy volt már jobb, de rosszabb is az Eb-szereplés.