Látványos lesz a fonyódi triatlon

Vágólapra másolva!
Vasárnap Fonyódon immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a triatlon Vegyépszer Balaton Nagydíjat. A kétmillió forint összdíjazású viadal egyben a középtávú magyar bajnokság is. 
Vágólapra másolva!

Amint az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Lomnici Attila, a szervezőbizottság elnöke elmondta, tavaly új útvonalat jelöltek ki a verseny látványosabbá tétele és a nézők minél jobb kiszolgálása érdekében, s ezen idén nem változtatnak. A 2,5 km-es úszás és a 80 km-es kerékpározás két-két, a 20 km-es futás pedig négy körből áll, így a mezőny a parton többször is visszatér a kikötői üzletsornál felállított versenyközpontba.

"A szponzori hátterünk stabil, a biztonságra most is nagyon ügyelünk, a kedvező időjárásban pedig reménykedünk" - említette a verseny legfőbb kritériumait Lomnici Attila, aki elárulta, hogy a közel háromszáz indulóra 350-400 rendező jut. "Az amatőrök is olyan körülmények között mérethetik meg magukat, mintha egy világversenyen lennének, ez, valamint természetesen a Balaton adja a verseny népszerűségét" - tette hozzá a főszervező.

Ami az esélyeket illeti, a papírforma alapján a férfiaknál Benőcs Zoltán és Major József, a nőknél Harsányi Zsuzsanna, Danka Olga és Kovács Fatima közül kerülhet ki a magyar bajnokság győztese. A nemzetközi értékelésben azonban a férfiaknál a cseh válogatottak tűnnek a befutónak. A legjobbak között egymillió forint pénzdíj, valamint egymillió forint értékű tárgyi jutalom kerül kiosztásra. A verseny emblémázott pólóját minden induló megkapja.

A Vegyépszer Balaton Nagydíj rajtjára vasárnap 10.45 órakor kerül sor a fonyódi hajókikitő szomszédságában, az eredményhirdetés 19 órakor lesz. Az egész napos programot a helyi önkéntes tűzoltózenekar fellépése, koncertek, valamint nemzetközi frizbi verseny színesíti.