Vágólapra másolva!
A híres ukrán üdülőhelyen, Foroszban megkezdődött a 19-es kategóriájú, 12 résztvevős  szuperverseny. Az ukrán légitársaság, az AeroSzvit a főszponzor, a rangos mezőnyben a calviai olimpiai bajnokcsapatból négyen is játszanak, Ivancsuk, Ponomarjov, Volokityin és Karjakin. Legfőbb riválisaik közül az orosz Griscsuk kétszeres bajnok, a román Nisipeanu Európa-bajnok volt, az azeri Mamedgyarov és az indiai Harikrishna junior világbajnoki címet szerzett, a spanyol Shirov világbajnoki döntőig jutott. Az első játéknapon három parti dőlt el, Volokityin és a moldáv Bologan világossal, Mamedgyarov sötéttel nyert.
Vágólapra másolva!

A Jalta közelében fekvő ukrán üdülőhelyen az esztendő egyik legrangosabb tornája kezdődött meg. A nagyszerű mezőnyben az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov és az azeri junior világbajnok Sahrijar Mamedgyarov kivételével valamennyien a torinói sakkolimpia fáradtságával és csalódottságával játszanak.

Az ukránoknak esélyük sem volt s címvédésre, az első helyen kiemelt orosz csapat csak hatodik lett, nem is beszélve az indiai válogatott 30. helyezéséről. A spanyol együttesben nem villogott Alekszej Shirov, a románok is a vártnál gyengébben teljesítettek. A 83 ezer ötszáz dolláros díjalapból az első helyezett 15 ezerrel gazdagodik, az utolsó is 3 ezerrel vigasztalódhat.

A szuperverseny résztvevői a rajtszámok sorrendjében:
1.Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2695)
2. Andrej Volokityin (ukrán, 2660)
3. Viorel Bologan (moldáv, 2666)
4. Szergej Rublevszkij (orosz, 2687)
5. Alekszej Shirov (spanyol, 2699)
6. Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2660)
7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731)
8. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2719)
9. Sahrijar Mamedgyarov (azeri, 2699)
10. Szergej Karjakin (ukrán, 2661)
11. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738)
12. Pentala Harikrishna (indiai, 2680)

Az első forduló érdekes csatákat hozott, három játszma végződött döntéssel. A sakkolimpián a nyolcadik helyen végzett ukrán csapatban Szergej Karjakin játszott a legjobban, 11 partijából veretlenül 8,5 pontot szerzett. Foroszban, hazai pályán azonban vereséggel kezdte szereplését. A vezérindiai védelmű partiban a torna doyenje, a 40 éves moldáv Viorel Bologan bástyaáldozattal látványosan nyerhetett volna, kihagyta a lehetőséget, de Karjakin csúnya elnézésének köszönhetően azért a pontot bekasszírozta.

Az ukrán háziderbit Andrej Volokityin nyerte meg. Az exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov a spanyol megnyitás Marshall támadásában a vezércsere után nem talált igazán jó tervet, gyaloghátránya megmaradt, s a végjátékban Volokityin magabiztosan szerezte meg értékes győzelmét.


A szuperbajnok Szergej Rublevszkij a sakkolimpián az orosz válogatott leggyengébb tagja volt, három vereséget is szenvedett sorozatban. A "hosszú sáncra" Foroszban még rátett egy lapáttal, világossal kapott ki az azeri Sahriyar Mamedgyarovtól. A spanyol négyeshuszárjátékban a junior világbajnok gyalogot áldozott, Rublevszkij királya középen rekedt, szép kombinációval Mamedgyarov döntő anyagi előnyt szerzett.

A három döntetlen közül kettő korrekt játék után spanyol megnyitásban született meg, a román Európa-bajnok Liviu-Dieter Nisipeanu és az indiai Pentala Harikrishna, valamint a két régi ismerős, a spanyol Alekszej Shirov és az orosz Alekszandr Griscsuk osztozott meg a ponton. Az ukrán sakkozás nagy veteránja, a 37 éves Vaszilij Ivancsuk sötéttel megragadta a kezdeményezést 17 évvel fiatalabb ellenfelével szemben, de Alekszandr Arescsenko sikerrel "összedrótozta" állását, s remivel megmenekült.

Az első forduló eredményei:
Nisipeanu (román, 2695) - Harikrishna (indiai, 2680) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)
Volokityin (ukrán, 2660) - Ponomarjov (ukrán, 2738) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 63)
Bologan (moldáv, 2666) - Karjakin (ukrán, 2661) 1 - 0 (Vezérindiai védelem, 33)
Rublevszkij (orosz, 2687) - Mamedgyarov (azeri, 2699) 0 - 1 (Négyes huszárjáték, 43)
Shirov (spanyol, 2699) - Griscsuk (orosz, 2719) döntetlen (Spanyo megnyitás, 32)
Arescsenko (ukrán, 2660) - Ivancsuk (ukrán, 2731) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

A második forduló párosítása:
Nisipeanu - Volokityin
Ponomarjov - Bologan
Karjakin - Rublevszkij
Mamedgyarov - Shirov
Griscsuk - Arescsenko
Harikrishna - Ivancsuk.


Partik, elemzések

Nisipeanu,LD (2695) - Harikrishna,P (2680)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.d4 Fg4 10.Fe3 exd4 11.cxd4 Ha5 12.Fc2 c5 13.dxc5 dxc5 14.Hc3 Hc6 15.e5 Vxd1 16.Fxd1 Hd7 17.Hd5 Fd8 18.Fe2 Bc8 19.a4 c4 20.axb5 axb5 21.Hd4 Hdxe5 22.Hxb5 Bb8 23.Ha7 Fxe2 24.Hxc6 Hxc6 25.Bxe2 Bb5 26.Hc3 Ba5 27.Bd1 h6 28.g3 Fg5 29.Bd6 Fxe3 30.Bxc6 Bc5 31.Bxc5 Fxc5 32.Be4 Bc8 33.Kf1 és döntetlen

Volokityin,A (2660) - Ponomarjov,R (2738)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Be4 g5 16.Vf1 Vxf1+

A brissagói világbajnoki döntő emlékezetes nyolcadik partijában Lékó Péter a 16...Vh5 változatot választotta, s remek győzelmet aratott. Vlagyimir Kramnyik szekundánsai lebecsülték sötét lehetőségeit, rossz tanácsot adtak az orosz világbajnoknak.

17.Kxf1 h6 18.Hd2 Ff5 19.Be1 Bae8 20.Hf3 Fh3+?!

Ponomarjov tért el a 20...g4 21.Fxh6! gxf3 22.Fxf8 Bxf8 folytatástól, amit a Bundesliga 2005-60-os idényében játszott Volokityin-Szargiszjan partiban láttunk, világosnak jobbak voltak az esélyei.

21.Kg1 Fg4 22.He5 f6 23.Hd3 Ff5 24.Bd1 Fg4 25.Bd2 Kg7 26.a4 Hb6 27.axb5 axb5 28.Fd1

Világos ügyes játékkal konszolidálta állását, gyalogelőnyét megtartotta.

28...Ff5 29.Ff3 Ba8 30.Bxa8 Bxa8 31.Bd1 Ba1 32.He1 c5 33.dxc5 Fxc5 34.b4 Ha4 35.Fd2 Bxd1 36.Fxd1 Fd6 37.Fe2 Fd7 38.Hc2 Fe5 39.c4 bxc4 40.Fxc4 Ff5 41.He3 Fe4 42.Fb3 Hb6 43.Fc2 Fxc2 44.Hxc2 Hc4 45.Fe3 f5 46.Fd4 Kf6 47.f4 gxf4 48.gxf4 Fxd4+ 49.Hxd4 He3 50.b5 Hd5 51.h4 Ke7 52.Hxf5+ Ke6 53.Hxh6 Hxf4 54.Kf2 Hg6 55.Kg3 Kd5 56.h5 Hf8 57.Hg4 Kc5 58.He5 Kxb5 59.h6 Hh7 60.Kf4 Kc5 61.Kf5 Kd5 62.Hd7 Kd6 63.Kg6 és sötét feladta

Bologan,V (2666) - Karjakin,S (2661)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.Fc3 d5 9.He5 Hfd7 10.Hxd7 Hxd7 11.Hd2 0-0 12.0-0 Bc8 13.e4 b5 14.Be1 dxe4 15.Hxe4 bxc4 16.Ve2 c5

Már előfordult 16...Hf6 17.Bed1 Hxe4 18.Fxe4 Vd6 19.bxc4 Ff6 folytatás Halifman és Lutz 1993-as groningeni partijában.

17.dxc5 Hxc5 18.Hxc5 Bxc5 19.b4! Bb5 20.Bad1 Vc7 21.a4 Bxb4 22.Vg4 g6

23.Vd4?!

Bologan látványosan nyerhetett volna 23.Bxe6! Bb3 (23...fxe6 24.Vxe6+ Bf7 25.Fd5 Ff8 26.Vf6) 24.Fe5! Vc5 25.Fd4 Vc8 26.Fd5! Ff6 27.Fxf6 Bb6 28.Fc3 fxe6 29.Vd4 Kf7 30.Fc6!! Bxc6 31.Vg7+ Ke8 32.Fb4! változatban.

23...e5 24.Vxe5 Vxe5 25.Bxe5 Bb3 26.Bxe7 Bxc3 27.Bxa7 Fc8 28.Ba1 Bd8 29.Ba8 Bb3?!

Világos jobban áll, de Karjakin 29...Bcd3-mal jó eséllyel védekezhetett volna.

30.Fd5 Bb4 31.Bc1 Kg7 32.Ff3 c3?? 33.Bxc3 és sötét feladta

Rublevszkij,S (2687) - Mamedgyarov,S (2699)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.Fb5 Hd4 5.Fa4 c6 6.Hxe5 d5 7.d3 Fd6 8.f4 Fc5 9.exd5 0-0 10.He4?

Rublevszkij még nem dolgozta fel a torinói sakkolimpián átélt sokkot, ahol három partit is vesztett zsinórban. Szembesülnie kellett a ténnyel, hogy az azeri nagymester házivarijába esett.

10...Hxe4 11.dxe4 Vh4+! 12.g3

Nem könnyű tiszta fejjel játszani, de jobb volt 12.Kf1 Hb3 13.Hd3 Hxa1 14.Hxc5 b5 15.Fxb5 cxb5 16.Fe3 Hxc2 17.Vxc2 változat.

12...Vh3 13.Fe3 Vg2 14.Bg1 Vxe4 15.Kf2 Be8! 16.Vd3

16...Bxe5! 17.fxe5 Vf3+ 18.Ke1 Ff5 19.Bf1 Fb4+ 20.c3 Fxd3 21.Bxf3 Hxf3+ 22.Kf2 Hxh2 23.cxb4 Hg4+ 24.Kf3 Hxe5+ 25.Kf4 Hg6+ 26.Kf3 cxd5

A viharok elcsendesedtek, sötét két gyalogelőnnyel vígan nézhet a jövőbe.

27.Bc1 He5+ 28.Kf4 Hg6+ 29.Kf3 b5 30.Fb3 Fc4 31.Fc2 He5+ 32.Kf4 f6 33.Bd1 Fxa2 34.b3 Bc8 35.Fc5 a5 36.Ff5 Fxb3 37.Bb1 Fc2! 38.Fe6+ Kh8 39.Ba1 Be8 40.bxa5 Hd3+ 41.Kf3 Hxc5 42.Fxd5 b4 43.a6 Hxa6 és világos feladta

Shirov,A (2699) - Grischuk,A (2719)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Ha5 11.Fa2 c5 12.Hbd2 Hc6 13.Hf1 Fc8 14.He3 Fe6 15.Fd5 Vd7 16.c3 Fd8 17.b4 cxb4 18.axb4 Fb6 19.Vb3 h6 20.Fd2 a5 21.Fxe6 Vxe6 22.Vxe6 fxe6 23.bxa5 Fxa5 24.Beb1 Bfb8 25.Ba2 Ba7 26.Hc2 Hd7 27.d4 Hf6 28.dxe5 Hxe4 29.exd6 Fb6 30.Bxa7 Fxf2+ 31.Kf1 Fxa7 32.d7 és döntetlen

Arescsenko,A (2660) - Ivancsuk,V (2731)
Szicíliai védelem [B82]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 Vc7 6.Fd3 Hf6 7.0-0 d6 8.f4 b5 9.a3 Fb7 10.Kh1 Hbd7 11.Vf3 Fe7 12.f5 e5 13.Hde2 h5 14.Fg5 Hg4 15.Fd2 Hdf6 16.h3 d5 17.Fe1 Bd8 18.Fg3 Vb6 19.exd5 Bxd5 20.He4 Bd7 21.H2c3 h4 22.Fe1 Hxe4 23.Hxe4 Hf6 24.Fc3 Vc7 25.Bae1 0-0 26.Hxf6+ Fxf6 27.Vg4 Bfd8 28.Be3 Bd5 29.Bfe1 Bc5 30.Fb4 Bcd5 31.Fc3 Bc5 32.Fb4 és döntetlen