Bombariadó a Hír TV-ben

Vágólapra másolva!
Bombariadó miatt megszakította adását szerdán este negyed nyolckor a Hír TV.
Vágólapra másolva!

Az adás néhány percen belül újraindult és kommentár nélküli képsorokat adtak. Kevéssel fél nyolc után Orbán Viktorral készített interjút kezdtek sugározni (valószínűleg nem élő adás volt, erre legalábbis nem utalt semmilyen jelzés), majd a képernyő elsötétedett és egy felirat jelent meg, mely szerint a rendőrség kiürítette a Hír TV épületét bombariadó miatt, az adást az eljárás vége után folytatják.

Korábban azt jelezték, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke este fél nyolckor nyilatkozik a televíziónak.

A rendőrség központi ügyeletére még 19 óra előtt érkezett egy bejelentés, hogy bombát helyeztek el a Hír TV épületében - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek. Kormos Endre közölte, hogy részlegesen kiürítették az épületet és tűzszerészek vizsgálják át a televízió székházát.