A Fitch rontotta Magyarország kilátásait

Vágólapra másolva!
 A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings szerdán stabilról negatívra rontotta a magyar deviza- és forintadósság kilátását. A hír hatására jelentősen gyengült a forint. Elemzők az alapkamat emelésére számítanak. 
Vágólapra másolva!

A hitelminősítő cég ugyanakkor megerősítette, hogy a devizaadósságra továbbra is fenntartja az eddigi "BBB+" minősítési fokozatot, míg a forintban fennálló adósságra az "A-" minősítést.

A Fitch a magyar szuverén devizaadósság minősítését tavaly decemberben rontotta le "BBB+"-ra az addigi "A-" fokozatról a tetemes és növekvő államháztartási hiány miatt.

A bejelentés után mintegy 2 forintot erősödve 275,50 forinton jegyezték az eurót, míg korábban 273,70/80 forinton állt.

A napokban megjelent politikai kockázat miatt módosított a magyar adósságállomány megítélésén a Fitch hitelminősítő cég - mondta az [origo]-nak Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Szerinte az adósság romló megítélése tovább fokozza az ország pénzügyi helyzetének bizonytalanságát, de várhatóan nem vezet devizaválsághoz.

Az elemző szerint a hitelminősítők és a befektetők Magyarországot korábban politikailag stabil befektetési terepnek tekintették és nem éreztek olyan politikai kockázatokat, amelyeket most gondolhatnak. Az elemző úgy véli, hogy az utóbbi napok eseményei miatt felerősödött politikai kockázat a közelgő 56-os évforduló miatt még hetekig fennmarad.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a Fitch az államháztartás jelentős hiánya miatt már korábban leminősítette az ország adósságát, és a kilátások módosítása csak tovább árnyalja a helyzetet. Szerinte az utóbbi napok eseményei és a Fitch módosult értékelése után tovább nőtt az esélye annak, hogy az önkormányzati választások után a világ legnagyobb hitelminősítő cége, a Moody's is leminősíti az ország adósságállományát.

A Fitch Ratings lépése, amellyel negatívra rontotta Magyarország adósminősítésének kilátásait, az utolsó figyelmeztetés arra, hogy a magyar kormányzó pártoknak egységet kell mutatniuk és bármi áron végig kell vinniük a reformokat - mondta az MTI-nek Barcza György az ING bank elemzője.

Az elemző szerint a hitelminősítő döntését követően megnőtt annak az esélye, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa újabb 50 bázisponttal megemeli a jegybanki alapkamatot a testület következő ülésén.

Barcza György arra számít, hogy az év végéig 8,5 százalékra emelkedik a jegybanki alapkamat. Hozzátette: a jelenlegi makrogazdasági helyzet - a forint árfolyama, a hozamok és a romló infláció - nagyban hasonlít az augusztusihoz, amikor a jegybank 50 bázispontos kamatemelés mellett döntött. Mivel azóta érdemben nem javult a helyzet, nincs még itt az ideje a monetáris szigorítási ütem lazításának.

Barcza György meglepetésként értékelte a Fitch lépését, mert mint mondta, a piacon inkább az október elsejei önkormányzati választások utáni hitelminősítői bejelentésre számítottak, elsősorban a Moody'stól.

A magyar tőkepiac hazai elemzői úgy látják, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzetben a külföldi befektetők kivárnak, úgy ítélik meg, hogy a jelenlegi kormányfő képes lesz végigvinni a strukturális reformokat. A piac ezt díjazza a forint árfolyamával és a kötvények hozamával.

A nemzetközi tőke a további lépéseit a politikai stabilitástól és a strukturális reformoktól teszik függővé. Az elemzők szerint a külföldi befektetők azt várják, hogy a kormány csökkentse a kiadásokat és átalakítsa a szociális ellátó rendszereket.

A magyar tőzsdén jegyzett részvények 70-80 százaléka külföldi befektetők kezében van.

Zsiday Viktor, az Aegon Alapkezelő tanácsadója úgy vélekedett, hogy ha a miniszterelnök lemondana, akkor szabadesésbe kezdene a forint- és a kötvénypiac. Egy esetleges új választás kiírása legalább három hónap időveszteséget jelentene a költségvetési helyzet rendbetétele és a reformok szempontjából.

Miró József, az Erste stratégája szerint ez esetben a külföldi befektetők drágábban finanszíroznák a magyar gazdaságot. Ha ráadásul még a világgazdaság helyzete is rosszabbodik, akkor ez a finanszírozási költség még magasabb lenne.

Szőllősi Ferenc, a Pioneer Alapkezelő (volt CA) elemzője szerint a nemzetközi befektetők hozzászoktak az olyan zavargásokhoz, amilyenek a hét eleje óta folynak Magyarországon, utalva arra, miért nem hatottak a piacra az események. "Nem rózsaszín álmokat kergető" befektetőkhöz jutottak el ezek a hírek - tette hozzá.


Veres: intő jel Orbán Viktornak

Veres János szerda esti sajtótájékoztatóján rossz hírként értékelte a Fitch mai döntését. Annak szerinte figyelmeztetőnek kell lennie a kormányzat és az utcán lévők számára. Veres többször hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a költségvetés hiányát csökkentő program mellett, és azt teljes mértékben megvalósítja.

A pénzügyminiszter szerint a Fitch lépése nagyon fontos intő jel Orbán Viktor számára is, aki szerint a stabilizációs program nélkül is rendbe lehet hozni az államháztartás helyzetét. Veres felkérte Orbán Viktort, hogy Magyarország érdekében hívja vissza híveit az utcáról. Hangsúlyozta, hogy félrevezetés, hogy a program nélkül rendbe lehet tenni az ország pénzügyeit.

Veres János elmondta, hogy a tájékoztató előtt tért vissza Szingapúrból, ahol nemzetközi befektetőkkel találkozott, és a kiigazító programról tájékoztatta őket. A hazai utcai zavargások ezeket a befektetőket elbizonytalanították, de a kormány kiigazító program melletti elkötelezettsége a tanácskozás végére megnyugtatta őket.

Veres János pénzügyminiszter felszólít mindenkit arra, hogy "az ország, azaz mindannyiunk érdekében hagyják abba a destabilizálást okozó cselekedeteiket, illetve támogassák az ország számára fontos gazdasági és pénzügyi stabilizációt". Felelőtlen magatartásnak nevezte továbbá, hogy Orbán Viktor ebben a helyzetben nem nyugalomra inti az embereket, hanem inkább az utcára hívja őket.