Hatvan éve fizetünk forinttal

Hatvan évvel ezelőtt vezették be Magyarországon az új fizetőeszközt, a forintot. Az új pénz megjelenése a világtörténelem egyik legnagyobb inflációjának vetett véget. A forint azóta túlélt egy rendszerváltást, és egy több 100 százalékos inflációt. Az EU-csatlakozás miatt mindenképpen búcsút kell intenünk a nemzeti valutának, a kérdés csak az, hogy mikor.

A világtörténelem egyik legbrutálisabb hiperinflációja után 1946. augusztus elsején vezették be Magyarország új fizetőeszközét, a forintot. A világháborúban teljesen megsemmisült hazai gazdaság tán a pengő sem bírta sokáig. Az infláció 1945 nyarán lódult meg. A "Havi 200 pengő fixel/az ember könnyen viccel" dalszöveg a háborút követően már nem volt érvényes.

A dollár árfolyama 1945 júliusában 1320 pengő volt. Őszre egy dollár már 108 000, 1946 januárjában 795 000 pengő volt. Az infláció ezt követően lódult meg igazán: májusban egy dollár már 59 milliárd pengőt ért, júliusban 4 600 000 quadrillió pengőt, ez az elképzelhetetlenül magas szám a 10 a 27-ik hatványa.

Hogy a bankjegyek tartani tudják a tempót az inflációval, a Magyar Nemzeti Bankban egy idő után bélyegeket ragasztottak rájuk, ezek voltak az úgynevezett milpengők, egy-egy bélyeg felragasztása bizonyos mennyiségű nullát adott a pénzre írt számhoz. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a pengő, mint pénzegység tarthatatlan, új pénzre van szüksége az országnak. A hiperinfláció egyébként a bankrendszert is térdre kényszerítette.

Az új nemzeti valuta elnevezése nem ment zökkenőmentesen: a végül kiadott sorozattal párhuzamosan egy tallér-sorozat tervei is elkészültek végül azonban a forintra esett a választás. Nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint lett.

A forint a firenzeiek által a XIII. században vert liliomos aranypénz, a Fiorino d'Oro nevének eltorzult változata. Károly Róbert a firenzei érmék mintájára adta ki a maga Anjou-liliomos aranyforintjait 1325-ben. 1857 és 1892 között szintén forint volt az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos fizetőeszköze, igaz, ezt külföldön Osztrák Guldenként ismerték. Akkoriban a forint váltópénze a krajcár volt.

Az 1946-os pénzreformot Tildy Zoltán kormánya a 90004946. MESZ. Rendelettel indította el. Az új árrendszert elszakították a világpiactól, és a háborút megelőző árakhoz képest állapították meg a forint vásárlóértékét. A forgalomban lévő összesen 47,4 quadrillió pengő a forint kibocsátásakor 0,01 fillért ért. Az új rendszer szerint egy mázsa búza negyven forinttal volt egyenértékű.

Sokat segített a pénzügyi rendszer konszolidálásában, hogy néhány nappal a forint bevezetése után, augusztus 7-én az amerikai hadsereg vissza szolgáltatta a nyilasok által nyugatra hurcolt MNB-aranytartalékot. Az összesen 28 tonnányi arany szolgált az új valuta fedezetéül.

Hogy a gazdaság stabilitását megőrizzék a kibocsátott pénzmennyiséget csak lassan hozták forgalomba. Az elő címletek a tíz és százforintosok voltak. A teljes skálát csak a következő években sikerült bevezetni, ugyanis a Nemzeti Bank ekkor jutott megfelelő mennyiségű, jó minőségű papírhoz a bankók kinyomtatásához. Az 1946-os tízesen egy kalapácsos munkás illetve az akkori Kossuth-címer volt látható. A százforintosra egy sarlót és kalászt tartó nő képét, és egy kalapácsot és kalászt markoló kezet nyomtattak.

A következő, 1947-es széria vált véglegessé egészen 1992-ig. a csapat: 10 forintos - Petőfi Sándor, 20 forintos: Dózsa György (hátoldalán Hegedűs István öttusázó pózol), az 1953-ban kiadott 50 forintosra II. Rákóczi Ferenc, a százasra Kossuth Lajos képét nyomtatták.

A forint stabil valutának számított a bevezetést követően. A szocialista gazdaság egyre nyilvánvalóbb működésképtelensége azonban a nemzeti fizetőeszközre is kihatott. A hetvenes években meglódult az infláció, amely a nyolcvanas években folytatódott. Jó fokmérője ennek a gombóc fagyi árának alakulása: az induló 50 filléres árról nagyjából két évtized alatt kapaszkodott fel a ma ismert 100 forint körüli gombóconkénti árig. A forint igazi nagy értékvesztése a rendszerváltást követő években történt: a nemzeti valuta a kilencvenes évek elején évente átlag 35 százalékot veszített értékéből.

A hetvenes évektől beinduló infláció tette szükségessé az addiginál nagyobb címletek kibocsátását. Az 1970-ben kiadott lila 500 forintosra Ady Endre portréját nyomtatták, az 1983-as kiadású zöld ezrest Bartók Béla arcképe díszíti. Már a rendszerváltás után nyomtatták a széria legnagyobb címletű pénzét, a Széchenyi István gróf képével díszített ötezrest. A pénzeken természetesen a címerváltozások is nyomon követhetők: 1949-ig Kossuth-címerrel, majd 1957-ig Rákosi-címerrel, végül 1991-ig a Kádár címerrel nyomták a forintot.

1992-ben bocsátották ki az újjátervezett forint-érme sorozatot, ez volt a ma is forgalomban lévő érmék első megjelenése. Az akkori sorozat 100 forintos tagját azonban nemsokára le kellett cserélni a ma ismert kétszínű százassal, ugyanis igen sokat összekeverték a túl nagyra, és nem túl szépre sikerült érmét a húszforintossal. Ugyanakkor szintén le kellett állni a 200 forintos gyártásával, ugyanis az ezüstöt tartalmazó érme túl drága volt, ráadásul sokan nemesfémtartaléknak tekintették fizetőeszköz helyett. A ma ismert papírpénzeket 1997 és 2001 között bocsátotta ki a jegybank. A fillért a forint váltópénzét 1999-ben vonták ki végleg a forgalomból.

Hogy a forint megéri-e a hetven évet, az leginkább a konvergenciaprogram sikerén múlik. A legtöbb szakértő szerint a dolgok mostani állása mellett legkorábban 2011-12-ben vehetünk búcsút a forinttól.