Lolita Brutalia

A Cukorfalat című filmnek csak két szereplője van, de ők olyan párbajt vívnak, hogy azt kész krimi végignézni. A kibontakozó kínzás egyszerre durva és humoros, a képek izgalmasak, és ugyan az egész mű inkább játékos, azért még pedofil-ellenes kampányfilmnek is jó.

A Cukorfalat című film úgy indul, hogy a néző azt hiszi, itt most szocio-horror következik. Becserkészhető unatkozó kislány és a megrontásra törekvő fotós flörtölgetnek, hogy aztán igazi pokoljárásba torkolljon az első randi. Miközben az első tíz perc egy teljesen hiteles dokumentum-szerű történetet sugall, hamarosan a teljesen irreális és brutális játék következik. Csak a képek sugallják már az elején, hogy itt nem tipikus felvilágosító film következik, hanem izgalmas vágásokkal, beállításokkal és pontosan szerkesztett színekkel trendivé tett fantázia elevenedhet meg. A fiús kinézetű és magát kellető leányka azonban tökéletesen hiteles karakterként mutatkozik be. Épp hogy csak egy kicsit infantilisebb a kelléténél, egyszerre próbál szellemes és laza lenni, de minduntalan egy-egy kifejezés vagy arcvonás elárulja, hogy lelke még gyerekcipőben jár. A férfi negédes menőzése és bátorító rajongása szintén átlátszó. Épp ettől a felütés egy érzékenyen tálalt oktatófilmet ígér, és már hallani véli a néző Nagy Feró hangján a régi slágert: "mondtam kislány este ne menj ki a térre..."

Innentől kezdve semmi sem úgy folytatódik, ahogy azt várnánk. Csavarok sorozata kezdi izgatni és szórakoztatni a nézőt. Nehéz eldönteni sokáig, hogy ki a nagyobb pszichopata, és a két szereplő szópárbaja fokozatosan vérre megy. A film átvált egy abszurd krimivé, ahol a rejtélyek és az átvágások lassan csúsznak egymásba. Titkok és trükkök bámulatos, és durva viccekkel telepakolt sorozata következik. A horror, a lélektani krimi és a vissza-visszatérő tipikus pedofil-profilt felvázoló szocio műfajok keverednek össze. A durva bújócska az üldözéses thrillereket idézi. A kínzásos jelenetek a horrorfilmek világát idézik. A párbeszédek pedig sokszor a bírósági filmek vitáit idézik. E nagy stíluskeveredés tökéletes szórakozást biztosít, hiszen mindhárom műfaj legjobb erényeit vették elő és keverték össze az alkotók. Az összkép egy irreális, minden brutalitása és izgalmassága ellenére komikus világban olvad össze.

Az izgalmat jól gerjeszti a film pergő ritmusa, ami olyan lendületet ad a 103 percnek, hogy egyáltalán nem zavaró, hogy csak két szereplő látható egyetlen helyszínen. A tettlegességet elképesztően gúnyos szövegek oldják fel, a feszültséget mégis végig sikerül fokozni. Amikor a néző már maga is elhiszi, hogy túl vagyunk a csúcsponton, akkor kiderül, hogy még közel sincs vége. Jön az újabb csavar, a válogatott kínzások újabb és újabb kelléktára bukik elő, és ott az izgalom, hogy ki kerekedik felül. Feszes vágások, gyorsítások és egyes helyzetek elhúzásai játszanak a nézők idegeivel. Hol végtelennek tűnik a harc hömpölygése, hol pedig azt se lehet követni, hogy hol van az egyik és a másik.

Macska-egér harc, a szereplők nem egyenlő erőt képviselnek. Az egyikük agyafúrt, felkészült és kőkemény, a másikuk áldozatnak tűnik, pedig sokáig nem biztos, hogy tényleg az-e. Amikor megtudjuk erre is a választ, a leszámolás módja lesz a lényeg. Olyan ez a film, mintha a Kill Bill-t néznénk két szereplőre komponálva.

Miközben pörög ez az őrült hajsza és durvulás, egyes párbeszédek felidézik a pedofilok összes hülye védekező érvét, és mindegyik megkapja a csattanós választ. Ettől a film a kezdetben elejtett tanulság-szálat is rendre felveszi. Miközben a tökéletes bűntény elkövetésének agyafúrt forgatókönyve is kibontakozik.

A Cukorfalat remek tanulmány, az említett stílusok ügyes vegyítése. Leginkább játék, míves ujjgyakorlat, és egy pillanatra sem lehet unni.

dr. Igó