Szex, óvatlanság, videó (18+)

Vágólapra másolva!
  Bill Clinton óta tudjuk, hogy az egyik pillanatban jó ötletnek tűnő hancúr később a könnyelmű közszereplő karrierjébe is kerülhet. Fokozott kísértésnek vannak kitéve Hollywood csillagai, legutóbb éppen Colin Farrell ígéretes pályafutása ingott meg egy házivideónak köszönhetően. Elképzelni sem érdemes, hogy még mennyi mocskos sztori rejtve marad előlünk, de az akár szándékosan, akár véletlenül nyilvánosságra került szexbotrányok Polanskitól Paris Hiltonig már kitöltenek egy összeállítást.
Vágólapra másolva!

Középkorú csődör, szőke kebelcsoda

10. Tom Sizemore: A Született gyilkosok, a Tiszta románc vagy a Szemtől szemben mellékszerepei alapján jobb sorsra érdemes Sizemore már Spielberg Ryan közlegény-ének forgatásán is napi kábítószer-tesztekre volt kényszerítve, de időközben volt felesége (Hollywood madámja, Heidi Fleiss) is beperelte bántalmazásért. Tom remek kiutat eszelt ki a szakadékból: létrehozta saját pornóhonlapját, ahol a kíváncsi szemek különböző hölgyek társaságában csodálhatták meg a telhetetlen 45 éves lihegését. A hírekkel ellentétben nem látható a felvételeken Elizabeth Hurley vagy Paris Hilton, aki "nem emlékszik" arra, hogy valaha is találkozott volna Sizemore-ral.

Pornó helyett: nézzük meg Sizemore legjobb filmjét, a Tiszta románc-ot, melynek főszereplői lényegesen esztétikusabbak, mint a középkorú önjelölt csődör.

9. Pamela Anderson: A guminőtípus kedvelői szexszimbólummá emelték a Baywatch sorozat legbögyösebb vízimentőjét, aki nem okozott csalódást rajongóinak, hiszen számtalanszor közzétette bájait a Playboy hasábjain. Ez önmagában még távolról sem szenzáció, az már annál inkább, hogy a szőke kebelcsoda három nap ismeretség után hozzáment a Mötley Crüe dobosához, Tommy Lee-hez, majd sokadik nászéjszakájukat rögzítették az örökkévalóságnak. A videót állítólag elrabolták a pár házából, de később nem volt kifogásuk ellene, hogy hivatalosan is megjelenjen. Mindenesetre a Live Sex Video-ra keresztelt alkotás még így is értékesebb hozzájárulás a filmtörténelemhez, mint a Barb Wire - Bosszúálló angyal vagy a Horrorra akadva 3.

Pornó helyett: a Borat-ban Kazahsztán ámokfutó riportere fejébe veszi, hogy megkaparintja feleségül Pamelát (novembertől a magyar mozikban).

Félreértelmezett masszázs, egyértelmű szopás

8. Kevin Costner: Pár éve nem nagyon feltételeztük, hogy hallunk még egyáltalán a kilencvenes évek első felének legkeresettebb sztárjáról, pláne nem egy szexbotrány kapcsán. Costner és neje egy skóciai luxushotelben töltötték nászútjukat 2004 őszén, ahol a deresedő halántékú sztár kissé félreértelmezte a masszázs kereteit, és lelkesen önkielégíteni kezdett a masszőrhölgy nem kis megdöbbenésére. A felháborodott alkalmazott panaszt tett, mire a szálloda igazgatója (Costner személyes jó barátja) elbocsátotta, majd a kezdeményezett munkaügyi per tárgyalásairól annak rendje és módja szerint kiszivárgott az egykori Robin Hood kiléte. Costner szóvivője persze tagad, és sajnálja, hogy "egy szálloda és ex-alkalmazottja közötti problémába" megpróbálták belekeverni a színészt.

Pornó helyett: Karrier-újjászületésként ünnepelték a kritikusok Costner szereplését az Apátlan anyátlanok című alkoholszagú drámában, melynek igazi sztárja Joan Allen, és nálunk csak a tékákba csusszant be.

7. Vincent Gallo: A buffalói préri latin szeretője már tinédzserkorában is túlfűtött teremtés volt, hosszasan tud mesélni kamaszkori maszturbációs és mutogatós szokásairól. Fölös energiáit a kilencvenes években festészettel és egészen kiváló színészi teljesítményekkel vezette le (Arizonai álmodozók, Kísértetház, A temetés), bár szerepválasztásai hamar a rétegfilmek felé tendáltak. Parádés rendezői áttörése után csodákat vártak tőle, helyette azonban kínos, magamutogató egotripet készített (The Brown Bunny), amit nem győztek kifütyülni a cannes-i filmfesztiválon. Gallót nem tántorította el a kudarc, és heves ellenreakcióként áruba bocsájtotta a spermáját (ár: 1 millió dollár), sőt szexuális szolgáltatásait "akár színes bőrű hölgyeknek is".

Pornó helyett: amikor még Vincent nem volt teljesen bolond, képes volt remekművet is forgatni - a Buffalo '66 a hasonló téma ellenére is szöges ellentéte a The Brown Bunny-nak, különösen ami a nézhetőséget illeti.

Csoportos móka bakfisokkal, páros móka egy idiótával

6. Rob Lowe: A nyolcvanas évek egyik legjellegzetesebb arca és az úgynevezett "Brat Pack színészgeneráció" oszlopos tagja hamar rájött, hogy angyalarcával és ismertségével töméntelen mennyiséget kaparinthat meg magának kábítószerből és csinos lányokból. Balszerencséjére a lányok személyijét sose kérte el, így eshetett meg, hogy az egyik csoportos móka (amelyet videóra is rögzítettek) résztvevői között egy kiskorú bakfisra bukkantak a hatóságok. Büntetése letöltése után józan családapaként és tévésztárként (Az elnök emberei) definiálta újra magát.


Pornó helyett: Egyikük sem sokat öregedett húsz év alatt: a David Mamet színdarabja alapján készült Mi történt az éjjel? című vígjátékban Rob és Demi Moore lelkiznek, szeretkeznek, szakítanak, lelkiznek, kibékülnek, szeretkeznek és így tovább.

5. Paris Hilton: A jelenleg a zenei slágerlistákat ostromló örököslány ugyan nem sokat tett le az asztalra a filmiparban (egy apró szerep a pornóvilágról szóló Wonderland-ben és egy kicsit nagyobb a Viasztestek című tinihorrorban), mégis úgy hozzátartozik napjaink sztárvilágához, mint a Hollywood kiirás a domboldalon. Ismertségét vagy inkább hírhedtségét leginkább az azóta One Night in Paris (Egy éjszaka Párizsban) címen kiadott házihancúrjának köszönheti. Újabban egyéves szüzességi fogadalmat tett, de ettől még rendre a legkeresettebb név az interneten - feltehetően nem filmjei vagy új albuma miatt.

Pornó helyett: Szerencsére semmi köze a Hilton lányhoz a Paris Je T'aime című rövidfilmgyűjteménynek, amelyben zseniális rendezők és világsztárok romantikáznak a világ legszebb városában.

A legjobb kuncsaft, a lelkes ágyakrobata

4. Charlie Sheen: Várható volt, hogy ha Hollywood luxusmadámja egyszer beszélni kezd, azt sokak imidzse megsínyli majd. Heidi Fleiss pedig nem csak volt férje, Tom Sizemore karrierjét törte kerékbe, de leggyakoribb kuncsaftjáét, Sheenét is, aki végül koronatanúként járult hozzá a kerítőnő rács mögé juttatásához. Charlie akkoriban igen komoly kokainfüggőséggel is küszködött, de a lányokra sose sajnálta a pénzt, akik elégedetten emlékeztek a sztár bőkezűségére és szexuális kreativitására. Később azonban nem egy történet napvilágot látott a prostituáltak bántalmazásáról is, amit nem nehéz elhinni annak fényében, hogy a színész házasságon belül sem riadt vissza az erőszaktól.

Pornó helyett: Sheen valószínűleg nem sugárzó intellektusa miatt figyelt fel azóta sokat szenvedett exnejére, Denise Richardsra. A filmvilág sem - lásd Vad vágyak.

3. Colin Farrell: Colin egyik napról a másikra vált Hollywood "következő nagy dobásává", és úgy dolgozta ezt fel, ahogy a legtöbb huszonéves jóképű suttyó tette volna: bulizott, ivott, kábítószerezett mértéktelenül, és ledöntött minden útjába kerülő hosszú combú modellt. Balszerencséjére az egyikük (Nicole Narain Playboy-cica) megőrizte az erről készült felvételeket, és a bírósági eltiltás ellenére is kiszivárogtatta a világhálóra. Colin emberei mindent megtettek, hogy eltüntessék a kisfilmet, de így is sokan látták, hogy az akkor kopasz fejű színész (az aktus a Daredevil - A pokolfajzat idején esett meg) mennyire szemérmes a hálószobában (semennyire).

Pornó helyett: Farrell harcsabajusszal és Bundesliga-séróval is ellenállhatatlan a Miami Vice-ban, pláne, hogy partnernője a kínai filmgyártás istennője, Gong Li.

Lengyel a pezsgőfürdőben, angol a parkolóban

2. Roman Polanski: A lengyel rendezőzseni karrierje különbözőbbnél különbözőbb műfajú remekművekkel van teli lengyelországi, hollywoodi és franciaországi korszakából is. Viharos magánélete azonban sosem engedte, hogy kizárólag a művészetére koncentráljon a közönség, hiszen feleségét, Sharon Tate-et lemészárolta Charles Manson bandája, majd a hetvenes évek elején a szex, drogok és rock'n roll bűvöletében éltek barátaival, köztük Jack Nicholsonnal. Szokásos partijaik egyikén egy 13 éves lány is részt vett, aki Vogue-címlapfotók helyett a szexuális zaklatás minden formájával szembesülhetett egy kis pezsgőzés után feloldódva. Polanski Párizsba menekült a kaliforniai bűnüldözés elől, ahonnan szinte harminc éve alig mozdul ki, és három éve még A zongorista rendezői Oscarja se tudta visszacsábítani Los Angelesbe, ahol továbbra is akár 50 évnyi börtönbüntetés várhatna rá.

Pornó helyett: Halál a cukrosbácsikra! - ezen a héten érkezik a mozikba a pedofiltéma egyik legradikálisabb feldolgozása vicces polanskis utalással, a Cukorfalat.

1. Hugh Grant: Éppen kezdte az egész világ bevenni, hogy az angol sármőr az életben is olyan félénk és romantikus, mint a Négy esküvő és egy temetés-ben, amikor a Los Angeles-i rendőrök lefülelték kocsijában orális gyönyörök közben. A Clinton előtti leghíresebb szopásból mindkét fél győztesen került ki: Divine Brown ízléses módon tejreklámarccá avanzsált az utcáról, Hugh pedig nyilvános bocsánatkérések után visszahódította Elizabeth Hurley-t, majd nem túl félénk és cseppet sem romantikus szerepekben (Bridget Jones naplója, Egy fiúról) a nézőket is.

Pornó helyett: Polanskinál is megemlíthettük volna, de Hugh Grant első briliáns filmje, a Keserű méz kötelező darab, ami nem csak 15 percig köti le érzékeinket.