Az évtized legjobb versenyprogramja

Az [origo] filmklub csapata idén nem képviseltette magát a velencei filmfesztiválon.

De nem tudtuk türtőztetni kíváncsiságunkat, és megkértünk valakit, aki jelen volt, hogy mesélje el az élményeit. Megnyugodtunk, mert a fesztivál legjobb, Clive Owen főszereplésével készült filmjét hamarosan nálunk is játsszák majd a mozikban, és a figyelemre méltó alkotások többsége eljut hozzánk előbb-utóbb. Ami pedig a csalódásokat illeti: beigazolódni látszik régi sejtésünk, hogy David Lynch agyában valami nincs teljesen rendben.

Bognár Péterrel, a Budapest Film jogbeszerzésért és értékesítésért felelős munkatársával (magyarul: ő dönti el, hogy a Budapest Film mely filmeket vásárolja meg itthoni forgalmazásra) beszélgettünk, aki már sok éve minden nagy európai filmfesztiválra ellátogat, és minden egyes alkalommal több tucat filmet néz végig, hogy eldöntse, melyek azok az alkotások, amelyek cége számára érdekesek lehetnek.

Péter azzal kezdte szubjektív fesztiválbeszámolóját, hogy leszögezte: "az évtized legjobb versenyprogramja" volt látható idén Velencében, amely Marco Müller fesztiváligazgató hibátlan ízlését dicséri. Hozzátette, hogy a szakma általános vélekedése szerint Müller a legjobb ízlésű fesztiváligazgató, aki sosem engedi, hogy félresikerült darabok is becsússzanak a válogatásba. Az idei program magas színvonalát sejteti az is, hogy miközben végigszaladtunk Péter több mint 40 filmből álló, szubjektív pontozási rendszere szerint besorolt listáján, kiderült, hogy az első 24 film mind legalább 7 pontot kapott, és csak ezek után következtek a gyengébb alkotások.

A lista élén egy általunk is nagyon várt film, Alfonso Cuarón Az ember gyermeke című sci-fije áll, amely Péter szerint "Szárnyas fejvadász léptékű" alkotás. A 2027-ben játszódó film sztorija szerint már 18 éve nem született gyermek a Földön, és az emberiséget kihalás fenyegeti. Miután kiderül, hogy mégis van egyetlen terhes nő a világon, a főhősnek (Clive Owen) kell gondjaiba vennie a lányt, hogy megszülhesse gyermekét. Akkor hallottunk először erről a filmről, amikor év elején interjút készítettünk Clive Owennel, és ő megemlítette, hogy éppen ezen dolgozik. Akkor ezt mondta a projektről és saját szerepéről: "Az én figurám egy kiábrándult, cinikus fickó, aki találkozik az egyetlen terhes nővel a Földön, és megpróbálja őt biztonságos helyre juttatni. Nagyon nagy rajongója vagyok Alfonso Cuarónnak, és az elképzelése arról, hogy milyen lesz az élet harminc év múlva, egészen különleges és ihletett." Szerencsére erre a filmre nem kell sokat várnunk: november 9-től már vetítik is a magyar mozikban.

A többi nagy hírveréssel beharangozott alkotás közül Péter a The Queen-t és a Bobby-t emelte ki, mint olyanokat, amelyek teljesen beváltották, sőt még túl is szárnyalták a hozzájuk fűzött reményeket. Előbbi Stephen Frears (Pop, csajok, satöbbi) filmje az angol királyi család Diana hercegnő halálát követő napjairól. A II. Erzsébet királynőt játszó Dame Helen Mirren egyöntetű vélekedés szerint lenyűgöző alakítást nyújt, el is nyerte a fesztivál legjobb színésznőnek járó díját. Péter szerint a közönség számára a film fő vonzerejét az jelentheti, hogy nem tiszta dráma, hanem sok vígjátéki elemet is tartalmaz; ironikusan mutatja be a királyi családot, de közben szimpátiát is ébreszt a nézőben a királynő iránt. Emilio Estevez Bobby-ja volt Péter számára a fesztivál meglepetése, mert a Tökös ötös és hasonló alkotások rendezőjéről nem sokan gondolták volna, hogy "egy ilyen ambiciózus filmet le tud rakni". A dráma Robert F. Kennedy '68-as meggyilkolásának eseményeit meséli el vagy tucatnyi sztárszínész közreműködésével, köztük Anthony Hopkinsszal, Helen Hunttal, William H. Macyvel és Sharon Stone-nal. A filmet, amelynek Péter 5-6 Oscar-jelölést jósol, biztosan forgalmazzák majd itthon is.

A fesztivál héttagú zsűrije nem rejtette véka alá, hogy 4:3 arányban szavazták meg az idei év legjobb filmjének Jia Zhangke Csendélet című alkotását, és Pétertől azt is megtudtuk, hogy a másik három szavazatot Emanuele Crialese (Idegenek voltunk, Grazia szigete) Nuovomondo (angolul: The Golden Door) című drámája kapta. A huszadik század elején játszódó film Amerikába kivándorló szicíliaiak útját követi egészen onnantól kezdve, hogy próbálják meggyőzni magukat, hogy jó lesz nekik az Újvilágban, odáig, hogy megérkeznek. A főszerepet Charlotte Gainsbourg játssza, akire főképp Zeffirelli Jane Eyre-jéből és a 21 gramm-ból emlékezhetünk. A Nuovomondo-t, amelynek fő erőssége Péter elmondása szerint gyönyörű képeiben rejlik, a Budapest Film forgalmazza majd itthon.

Az Arany Oroszlánt elnyerő Csendélet (amely Péter listáján a 8. helyet foglalja el) a társadalom és a természet rombolásáról szól: a Jangce folyóra épült gátrendszer építésének idején játszódik, amikor egész falvakat romboltak le, hogy helyet biztosítsanak a hatalmas duzzasztógátnak. A középpontban két pár személyes története áll, akiket elválasztott egymástól az építkezés, és Péter elmondása szerint a csendes kétségbeeséstől, amit a film ábrázol, "az embernek a szíve szakad meg". Egyelőre még nem biztos, hogy ezt az alkotást viszontláthatjuk a magyar mozikban.

Ami pedig a csalódásokat illeti: a legnagyobb Péter számára David Lynch nagy nehezen elkészült Inland Empire-je volt, amin cseppet sem lepődtünk meg, hiszen a filmet az összes Velencében megfordult kritikus lehúzta a sárga földig. Lynch mindig is híres volt nehezen követhető sztorijairól, de most állítólag teljes mértékben követhetetlen a történet, mert a főszereplő Laura Dern úgy játszik három különböző figurát, hogy semmi sem jelzi a filmben, hogy mikor vált közöttük. Ráadásul "nem csak azt nem tudod, hogy miről szól, hanem azt sem, hogy mi van a vásznon" - mondja Péter, ugyanis a digitális videóra forgatott film látványvilágát főképp kivehetetlen, mozgó foltok jellemzik. A sajtótájékoztatón a színészek nem titkolták, hogy nekik sincs fogalmuk sem arról, hogy miről is szól a film, amelyben a nagyobb zavarkeltés érdekében időnként lengyelül beszélnek a szereplők, bónuszként pedig óriási nyulak is feltűnnek néha.

A másik jelentős csalódás, ami azért "nem annyira ciki, mint a David Lynch", Darren Aronofsky The Fountain című epikus sci-fije Rachel Weisszel és Hugh Jackmannel. A Pi és a Rekviem egy álomért kultstátusú rendezőjének két évezredet felölelő filmjét is igencsak várták a rajongók, de Péter azt mondja, a filozófiai történetben egy idő után elvész a néző, és "senki nem nagyon érti, miről akar szólni".