Fisichella is büntetést kapott

Vágólapra másolva!
Újabb büntetést szabott ki a versenybíróság a Magyar Nagydíjon. Ezúttal Giancarlo Fisichellát sorolták öt hellyel hátrább a rajtrácson, mivel az időmérő első szakaszában feltartotta a Spyker-Ferrari versenyzőjét, Szakon Jamamotót.
Vágólapra másolva!

Mint arról mi is beszámoltunk, nem az olasz az egyetlen, akit visszasoroltak a rajtnál, mivel Fernando Alonso is ötpozíciós büntetést kapott csapattársa bokszutcában való feltartásáért. Ráadásul a McLaren még pontokat sem kap a konstruktőrök között a futam leintése után.

A szombati kvalifikáción Fisichella volt a jobbik Renault-os, mivel Heikki Kovalainen nem tudott a legjobb tíz közé kerülni. Jamamoto feltartása (az olasz a kvalifikáció első etapjának végén, a célegyenes előtti utolsó kanyarban lassított le a Spyker előtt) miatt azonban az olasz kénytelen búcsút mondani a nyolcadik rajthelyének. A 34 éves versenyző a büntetés értelmében közvetlenül csapattársa mögül, vagyis tizenharmadikként vághat neki a hetven körös Magyar Nagydíjnak.

Mivel a szűk és kanyargós Hungaroringen nagyon nehéz előzni, Fisichellának nem lesz egyszerű dolga, ha tovább szeretné gyarapítani pontjainak számát. Az olasz pilóta jelenleg a hetedik helyen áll az egyéni világbajnoki küzdelemben, míg a tavalyi és tavalyelőtti világbajnok Renault csak a negyedik a konstruktőrök között.