Ecclestone megvenné az Arsenalt

Vágólapra másolva!
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-t, úgy tűnik, nem csak a száguldó cirkusz érdekli, hanem a labdarúgás is. A Times című lap szerint a 76 éves úr azt nyilatkozta, ha az angol első osztályban szereplő Arsenal csapata eladó lenne, akkor szívesen megvenné azt.
Vágólapra másolva!

Ecclestone jó barátságot ápol az észak-londoni klub korábbi elnökével, David Deinnel, aki felvetette neki a klub megvásárlásának lehetőségét. Dein egyébként idén áprilisban távozott az "Ágyúsoktól", miután nézeteltérése támadt a vezetőség többi tagjával. A Times azt állítja, hogy amennyiben az üzlet megköttetik, az minden bizonnyal egyet jelent majd Dein visszatérésével.

"David volt az, aki megemlítette számomra a lehetőséget"- idézte az újság Ecclestone-t. "Az Arsenal igazgatói viszont egyelőre nem akarják eladni a csapatot, és egy egyéves egyezményt írtak alá, amely jövő év áprilisáig kizárja a klub értékesítését. Ezért most arra kell várnunk, hogy mi történik majd akkor."

"Ennyi idő alatt sok minden megváltozhat. Engem nagyon érdekel a csapat, és ha megvásárolhatnám, akkor én szeretném irányítani is"- tette hozzá a Forma-1 nagyura.

Az Arsenal egyes becslések szerint jelenleg 432 millió angol fontot ér, de az újság szerint ez az összeg áprilisig még tovább emelkedhet. Ha Ecclestone árajánlatot tenne az "Ágyúsokért", akkor valószínűleg az amerikai milliárdossal, Stan Kroenke-vel kellene versenybe szállnia, akinek már egyébként is 12,2 százalékos tulajdonrésze van az Arsenalban.