Bourdais: Nem Schumacherként jövök a Forma-1-be

Vágólapra másolva!
Pénteken hivatalosan is eldőlt, hogy Sébastien Bourdais lesz a következő szezonban Sebastian Vettel mellett a Toro Rosso másik pilótája. A francia versenyző háromszor nyerte meg a ChampCar sorozatot, ám Forma-1-es szerződésre már évek óta nagyon áhítozott.
Vágólapra másolva!

A 28 éves pilóta leghamarabb december elején csatlakozhat új csapatához, mivel addig még az előbb említett amerikai szériában szerepel. Jövőre minden bizonnyal egyedüli francia versenyző lesz a mezőnyben, ám emiatt nincs rajta nagyobb teljesítménykényszer.

A francia versenyző hosszú évek óta készült a Forma-1-be, sőt néhány éve az egyik csapattal elég messzire jutott a tárgyalásokban, ennek ellenére nem sikerült bekerülnie a sorozatba. Bourdais már le is mondott F1-es karrierjéről, amikor ügynökétől érkezett a hír, hogy a Toro Rosso komolyan érdeklődik utána.

A ChampCar bajnok most nagyon bizakodik abban, hogy hosszú ideig maradhat a száguldó cirkusz tagja: "Végre sikerült! Hosszabb ideig tartott, mint vártam. Sok ChampCar szezont kellett teljesíenem ahhoz, hogy bebizonyítsam, mit is tudok. Remélem, hogy ez az új kaland sokáig fog tartani."

"Nicolas Todt-nak, az ügynökömnek jó kapcsolatai vannak, különösen, ami Gerhard Bergert illeti, és meggyőzte őt. Évekig hiába kopogtattunk a különböző istállók ajtóin. 2003-ban az Arrows csapattal közel álltunk a megegyezéshez, de a gárda a nyár folyamán eltűnt."

"Őszintén megmondom, múlt év végén már nem hittem, hogy valaha is sikerül bekerülnöm az Forma-1-be. A L'Équipe lapnak nyilatkoztam, hogy már nem igazán hiszek a dologban, aztán egy hét múlva Nicolas elmondta, beszélt Bergerrel. Érdekeltem a Toro Rossót, aztán decemberben és tavasszal is teszteltünk, és tetszettem a csapatnak."

Bourdais azt is elmondta, hogy valójában csak gyerekkorában volt álom a Forma-1: "Ez egy új kaland, semmi más. Beszélhetünk gyerekkori álomról, de attól fogva, hogy autóversenyző lettem, már csak karrierlehetőségként számított a Forma-1."

A francia tudja, hogy a Toro Rosso nem a mezőny legjobb csapata, de azt már látja, hogy a gárda minden tagja keményen hajt az előrelépésért: "Együtt növünk majd fel a csapattal, ahol mindenki rengeteget dolgozik, és amely egy jól szervezett alakulat."

"Az autó a második kvalifikációs szakaszba való bekerülésért küzd, de nincs leragadva egy szinten és van benne lehetőség. Mindamellett bőven akad még munka vele, de a csapat elindult felfelé."

A 28 éves pilótának nem lesz egyszerű dolga, mivel a jelek szerint ő lesz a jövő évi mezőny egyetlen francia tagja, ami miatt várhatóan nagyobb médiafigyelem kíséri majd.

"Az Egyesült Államokban is nagy a nyomás. Szerintem az itteni sajtónak az amerikaihoz hasonló igényei lesznek, ezért azt hiszem, a helyzet nem fog különbözni attól, amit már most is ismerek. Ráadásul én nem úgy jövök a Forma-1-be, mintha máris én lennék Michael Schumacher. Lesz ott elég pilóta, akikre sokkal inkább lesznek kíváncsiak, mint rám."