Ecclestone nem kegyelmez honfitársainak

Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone a hétvégén esedékes brit futam előtt megerősítette, hogy még Lewis Hamilton kedvéért sem marad 2009 után Silverstone a versenynaptárban, ha az Angol Autóversenyzők Klubja (BRDC) nem végzi el az évek óta kért korszerűsítéseket.
Vágólapra másolva!

A minap beszámoltunk arról, hogy az angol futam szervezőjének, a BRDC elnöke, Damon Hill komolyan aggódik a Brit Nagydíj jövője miatt. A pályán ugyan megkezdődtek már az építkezések, de a folytatás egyelőre nagyon lassan halad.

Michael Schumacher versenyzői pályafutása alatt Németországban két helyszínen is volt verseny, a Német Nagydíj Hockenheimben, míg az Európa Nagydíj a Nürburgringen, 2008-tól pedig, Spanyolországban lesz hasonló felállás, köszönhetően Fernando Alonso sikereinek.

Hill ezért most abban reménykedik, hogy Bernie Ecclestone, aki az F1 kereskedelmi jogait felügyeli, a Brit Nagydíj jövőjével kapcsolatos döntésekor figyelembe veszi Lewis Hamilton személyét is, aki szenzációsan szerepel újoncként a száguldó cirkuszban, ráadásul most 14 ponttal vezeti a világbajnokságot csapattársa, Fernando Alonso előtt.

Ecclestone a The Times című napilapban adott interjújában egyértelműen a BRDC tudtára adta, hogy még Lewis Hamilton miatt sem esne meg a szíve Silverstone-on: "Nem, egyáltalán nem"- mondta határozottan.

"A BRDC öt vagy hat éve tudja, hogy mit kellene tennie, de semmit sem csinál"- kritizálta élesen Ecclestone a Brit Nagydíj szervezőjét. "Sajnálom azokat a nézőket, akik újra és újra kilátogatnak a versenyre, mert harmadosztályú körülmények fogadják őket."

Eközben két brit vállalkozó közleményben bejelentette, hogy szívesen társulnának a BRDC-hez és felajánlották segítségüket a futam jövőjének biztosítása érdekében. Közös vállalkozás lehetőségét kínálták fel a Brit Nagydíj szervezőjének, és közölték, hogy a megegyezést követően készek azonnal pénzt fektetni a helyszín felújításába. A BRDC ezzel kapcsolatos állásfoglalása egyelőre még nem ismert.