Massa sikerével zárult a teszt Silverstone-ban

Vágólapra másolva!
A két napon át tartó Toyota uralom után csütörtökön a Ferrari szerezte meg az első helyet Silverstone-ban. A Francia Nagydíj előtti felkészülés záró napján a világbajnoki címvédő Fernando Alonso is autóba ült, a spanyol a harmadik legjobb időt futotta.
Vágólapra másolva!

Az ebédszünet előtt a Renault-val köröző Nelson Piquet junior futotta a legjobb időt, a fiatal brazilt azonban a nap végére hárman is megelőzték.

Felipe Massa csapattársát, Kimi Raikkönent váltotta a Ferrariban, és rögtön maga mögé utasította a kilenccsapatos mezőny többi tagját. A brazilnak ennek ellenére sem volt problémamentes napja, délelőtt kicsúszott, délután pedig műszaki hiba miatt állt meg az autója.

A második legjobb idő Nico Rosberg nevéhez fűződik, az ifjú német jócskán lemaradt a ferraris brazil mögött, hátránya 0,469 másodperc volt. A Williams mögött Fernando Alonso futott be a harmadik legjobb idővel, a McLaren világbajnoka mindössze egy századdal volt lassabb Rosbergnél.

A már említett ifjabbik Piquet majd két versenytávnak megfelelő kilométeradagot nyüstölt bele a Renault-ba, összesen 108 kört tett meg a brit aszfaltcsíkon.

A szerdai győztes, Jarno Trulli ezúttal az ötödik helyen rekedt, de az olasz pilóta nem panaszkodhatott, hiszen Toyotája hibátlanul üzemelt. A Red Bull Racing autójába bepattanó David Coulthard nem volt ennyire szerencsés, a skótot műszaki hibák lassították, így csak hatodik lett.

Timo Glock a BMW-nél második tesztnapját is hiba nélkül teljesítette, ideje azonban bő másfél másodperccel elmaradt az éllovas Massáétól. A sort a Toro Rossós Scott Speed, valamint a Spyker ülésén megosztozó Christijan Albers, Giedo van der Garde duó zárta. Utóbbi legjobb ideje 5,060 másodperccel elmaradt az első helyezettétől...

Teszteredmények:
Silverstone - harmadik nap:



Poz Pilóta Csapat Idő Kör

01. Massa Ferrari (B) 1:20.805 87
02. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:21.274 98
03. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:21.284 58
04. Piquet Renault (B) 1:21.357 108
05. Trulli Toyota (B) 1:21.703 70
06. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:21.933 69
07. Glock BMW-Sauber (B) 1:22.456 80
08. Speed Toro Rosso-Ferrari (B) 1:23.049 65
09. Albers Spyker-Ferrari (B) 1:23.374 36
10. van der Garde Spyker-Ferrari (B) 1:25.865 5
Az eredmények nem hivatalosak