A Renault-vezérkar már látja azt a bizonyos fényt

Vágólapra másolva!
A konstruktőri világbajnoki cím védője, a Renault istálló a hétvégén Monacóban egy negyedik helyet szerzett, ami a csapat idei legjobb helyezése volt. Ezek után nem csoda, ha a francia gárda vezetősége a kezdeti gyengélkedés után ismét nagy dolgokról beszél.
Vágólapra másolva!

Giancarlo Fisichella hétvégi negyedik helye után a Renault Forma-1-es részlegének elnöke, Alain Dassas, a csapatfőnök Flavio Briatore, és a Renault elnöke, Carlos Ghosn is bizakodva tekint a jövőbe.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az év eleji gyenge forma szép lassan már csak rossz emlék lesz a Renault háza táján. A francia istálló versenyautói már két héttel ezelőtt, a Spanyol Nagydíjon is jól muzsikáltak, de akkor még az üzemanyagtöltő berendezés meghibásodása miatt nem sikerült kiugró eredmény elérniük.

A hétvégén, a Monacói Nagydíjon viszont Giancarlo Fisichella mondhatni könnyedén szerezte meg a negyedik helyet, közvetlenül az egyelőre mindenki számára verhetetlennek tűnő McLaren-Ferrari duó mögött.

"Természetesen az első futamok után mérhetetlenül csalódottak voltunk"- tekintett vissza az év eleji formára Carlos Ghosn. "De azóta már beazonosítottuk a formahanyatlás legfőbb okait, és mindenki láthatja, hogy ismét csúcsközelben tudunk autózni"- tette még hozzá a Renault-vezér.

Alain Dassas is üdvözölte azt a fejlődést, amit a csapat az idénykezdet óta véghez vitt: "Már Barcelonában is egyértelmű volt, hogy fordult a kocka. A monacói hétvége után pedig elégedettséggel tölt el bennünket Giancarlo Fisichellának az időmérőn és a versenyen nyújtott teljesítménye egyaránt. Továbbra is nagyon keményen dolgozunk majd azon, hogy megoldjuk a problémáinkat. A mérnökeink tudják mit kell tenniük"- fejezte be a Forma-1-es projekt elnöke.

Korábban a csapatfőnök, Flavio Briatore is kritikus hangnemet ütött meg, amikor a gárda teljesítményét értékelte, ám Monaco után már optimistábban nyilatkozott: "Giancarlo nagyon jó versenyt futott, kihozta a maximumot az R27-esből."

"A McLaren és a Ferrari még mindig nagy falat számunkra, de vasárnap a BMW-t már sikerült megverni, ami egyébként a célunk is volt a futam előtt. Folyamatosan fejlődünk, éppen ezért már alig várom a két hét múlva sorra kerülő Kanadai Nagydíjat"- zárta mondandóját Briatore.