Idei legrosszabb rajtfelállását hozta össze a Ferrari

Vágólapra másolva!
Felipe Massa a harmadik pozícióból várhatja a vasárnapi Monacói Nagydíj rajtját, ám csapata, a Ferrari mégsem lehet teljese mértékben elégedett, hiszen Kimi Raikkönen hibázott, és a finn csak a tizenötödik helyet szerezte meg.
Vágólapra másolva!

Massának tehát jó esélye van arra, hogy megszerezze idei negyedik futamgyőzelmét, Raikkönen pedig abban bízik, hogy holnap ő is fel tud zárkózni a pontszerzők közé.

Felipe Massa (3. rajtpozíció):
"Boldog vagyok, hiszen sikerült jó kört mennem úgy, hogy közben nem tartottak fel, és jó helyzetből várhatom a holnapi versenyt. Bizakodó vagyok, és mindent megteszek, hogy jó eredményt érjek el. A verseny nagyon hosszú lesz, roppant módon kell koncentrálni. Ha holnap is esik, óriási lutri lesz az egész futam. Egyébként ma is nehéz volt kiválasztani a legmegfelelőbb pillanatot a gyors körre, hiszen a forgalmat és az időjárást is figyelembe kellett venni. Láttam a sárga zászlót, de nem gondoltam volna, hogy pont a pálya közepén áll valaki. Meleg volt a szituáció, de sikerült elmennem Kimi mellett anélkül, hogy koccantunk volna. A verseny itt Monte-Carlóban egyébként is mindig nagyon különleges, mindig akad egy-két meglepetés."

Kimi Raikkönen (15. rajtpozíció):
"Nehéz megszólalni egy ilyen időmérő után. Első körömet teljesítettem a puha keverékű abroncsokkal, és amikor az uszodánál lévő kanyarból jöttem ki, a jobb első kerekemmel érintettem a palánkot. Először úgy tűnt, semmi baja, de aztán a Rascasse-ban már nem fordult el az autó. Mindent elkövettünk, hogy még vissza tudjak térni a pályára, de ennyi idő alatt nem tudtuk megjavítani az autót. Nagy kár érte, mert úgy éreztem, akár a pole pozíciót is megszerezhetjük, de itt a legapróbb hiba is végzetes. A hetedik sorból indulok, nagyon kemény lesz a verseny, de mindent megteszek a jó eredményért."