A Toyotánál tovább mélyül a szakadék a pilóták között

Vágólapra másolva!
Nincs még egy csapat a 2007-es szezonban, amelynek pilótái között akkora különbségek lennének, mint a Toyotánál. Természetesen arról van szó, hogy Jarno Trulli jó szokásához híven Monacóban is agyba-főbe verte Ralf Schumachert a csütörtöki szabadedzések során.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben élesen kritizált Ralf bár Monacóra forma javulást ígért, ez eddig még nem következett be, ráadásul délután falnak csapta autóját.

"Ez nem volt túl jó nap a számomra"- ismerte fel remekül a helyzetet a német. "Ennek az oka, hogy egyszerűen túl kevés volt a leszorító erő, és emiatt a kocsim csúszkált a kanyarokban. De lesznek még edzések az időmérő előtt, ezért biztos vagyok benne, hogy tudunk javulni ezen a téren is."

Akadtak a kisebbik Schumi" számára más nehéz pillanatok is, amikor egy kerékvető megdobta az autóját és a gumifalba ütközött. "Akkor éppen egy nagyon erős körön voltam, szóval ezért sem mérvadó az edzés végi eredmény. Mindenesetre, sokat kell dolgozni a csapatnak, hogy az autóm teljesen rendben legyen."

Lényegesen jobban ment a csapattársának, Jarno Trullinak, az olasz délután negyedik lett, de csak négy tizedet kapott az első helyezett Alonsótól. Ennek ellenére, még sem teljesen elégedett az olasz: "A mai nap picit nehezebb volt a megszokottnál. Délelőtt voltak különböző problémáink, de szerencsére a második edzésen már teljesíteni tudtuk a mára kitűzött programot."

"Ami az autót illeti, picit nehezebb vezetni, mint szeretném, sokat kell még finomítani a beállításain. Ennek ellenére bizakodó vagyok, igaz soha nem tudhatod, mi történik majd a későbbiekben."- fejezte be Trulli.