Szinte bárki nyerhet a hétvégén

Vágólapra másolva!
A hétvégére benépesednek Monte-Carlo utcái, hiszen megérkezik a száguldó cirkusz a hercegségbe.
Vágólapra másolva!

Ez az év legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, ezt pedig csak fokozza, hogy az autók közti különbségek itt nem kerülnek annyira előtérbe, így kis túlzással bárki esélyesnek mondhatja magát.

Legalább is a Mercedes motorsport igazgatója így véli, de természetesen Norbert Haug a legszívesebben csapatát, a McLaren Mercedest és az újdonsült pilótáit látná nyerő pozícióban a hétvégén.

A német szakember a Ferrari mellett még rengeteg esélyest lát a mezőnyben, hiszen a Monacói pályán eltűnik az autók közti különbség, így nem csak az élcsapatoknak van esélyük a győzelemre.

Haug persze nem akarja saját pilótáit nyomás alá helyezni, kiváltképp Lewis Hamiltont nem. Az ifjú brit az idei négy futamon mindannyiszor dobogós helyen végzett, így jogos a kérdés, vajon mikor nyeri meg első Forma-1-es futamát?

"Természetesen bízom benne, hogy hamarosan eljön az az idő is, amikor Lewis áll majd a dobogó legfelső fokán, de őt kikiáltani a Monacói futam nagy esélyesének, nem helyes"- vette védelmébe Hamiltont Haug.

"Az elmúlt években fantasztikusan versenyzett ezen a pályán, nagyon fekszik neki a város karakterisztikája, és nem utolsósorban szereti az ilyesfajta pályákat"- tette még hozzá a német.

A statisztikát alapul véve a hétvégén Haugéknak áll a zászló, hiszen a McLaren-Mercedes az utolsó kilenc monacói versenyből ötöt megnyert. Szemben ezzel a Ferrari utoljára 2001-ben volt képesek győzni, így Haug most csak gyenge ellenfeleket lát az olaszokban, de azért nem írja le őket.

A német így is 8-10 autót vár, akik meglepően gyorsak lehetnek a hétvégén. A BMW Sauber csapata mellett a két Red Bull versenyzőt, David Coulthardot és Mark Webbert, valamint a Monacóban tradicionálisan gyors Williamseket, Alexander Wurzot és Nico Rosberget tartja még esélyesnek Norbert Haug.