Előzetes: Monacói Nagydíj

Vágólapra másolva!
Hétvégén az évad legőrültebb futamára kerül sor Monacóban. Igen, őrült, hiszen milyen jelzővel lehetne illetni azt a versenyt, ahol 170 kilométeres óránkénti átlagsebességgel száguldoznak az F1-es autók Monte-Carlo belvárosában, ott, ahol normális esetben mondjuk a jómódú polgárok üldögélnek az étterem teraszán.
Vágólapra másolva!

A csapatok persze mindig felszólalnak, hogy nem biztonságos a pálya, a hétvégén mégis már 54. alkalommal gyűlnek össze a száguldó cirkusz tagjai Monacóban. A szinte teljes hosszában palánkok közé szorított aszfaltcsík valóban nehezen lehetne a biztonság jelképe, hiszen bukóterek kialakítására igen kevés helyen van lehetőség.

Monaco viszont a gazdagság és a csillogás központja, így a Forma-1 sem teheti meg, hogy évente legalább egyszer ne tegye tiszteletét a hercegségben. Erre a hétvégére mindig elözönlik a Riviérát a világ leggazdagabb emberei, akik lehetséges, vagy éppen már létező szponzorként lehorgonyoznak a kikötőben méregdrága "ladikjaikkal", őket pedig nem árt kiszolgálni.

Tehát Monacói Nagydíj volt, van és minden bizonnyal egy jó darabig még lesz is. A 3340 méter hosszú pálya olyan kanyarokkal, olyan adottságokkal rendelkezik, melyekre egyik tesztpályán sem lehet maximálisan felkészülni.

A csapatok mégis megpróbálták ezt, hiszen két nappal a Spanyol Nagydíj után máris munkába álltak a dél-franciaországi Le Castelletben. A Paul Ricard ring sajátossága, hogy több, különböző nyomvonalú pályát is ki lehet rajta alakítani, így sokrétű felkészülést tesz lehetővé.

A mezőny az első két napon gyakorolt a hétvégi Monacói Nagydíjra, ekkor egy rövid, de annál technikásabb aszfaltcsíkon köröztek a pilóták. Kedden és szerdán is a McLaren-Mercedes újonca, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a világbajnoki pontverseny éllovasát megszorítani is alig tudták.

A ferraris Felipe Massa is csak a második napon került elő valahonnan a középmezőnyből, ám a brazil ekkor sem tudott mit kezdeni Hamilton idejével. A Toyota, a Red Bull és a Renault is villant egyet-egyet, jelezve ezzel, hogy a hétvégén velük is számolni kell.

A négynapos gyakorláson egyébként ezúttal senki sem állt elő formabontó újdonsággal, mint tették azt többen is a Spanyol Nagydíj előtt. A tesztek után általában a pilóták nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az időeredményeknek, így mi sem tesszük.

Annyi viszont leszögezhető, hogy vélhetően a hétvégén is a Hamilton, Alonso, Massa, Raikkönen alkotta nagy négyes játssza majd a főszerepet. A többieknek viszont reményt adhat, hogy Monacóban a legapróbb hiba is végzetes lehet, és a McLaren, valamint a Ferrari pilótái is emberek, így ők is betlizhetnek.

Ha a "kicsik" közül valaki szombaton jó napot fog ki, és a rajtrács elejére kvalifikálja magát, akkor vasárnap akár meglepetést is okozhat. Erre legnagyobb esélye a nem is annyira kicsi BMW és a poraiból feltámadni látszó Renault pilótáinak van, de a Monaco-specialista Trulli, és az újabban régi fényében tündöklő David Coulthard jó szereplése is a levegőben lóg.

A fentebb már említett négyes fogat is nagy csatát vívhat egymással. A listavezető, ám idén eddig még futamot nem nyerő Lewis Hamilton újonc a Forma-1-ben, de a monacói ketrecben kisebb szériákban már nemegyszer nyerni tudott. Óriási szenzáció, de korántsem akkora meglepetés lenne, ha a 22 éves brit éppen Monte-Carlóban esne át a tűzkeresztségen.

A tavalyi győztes Fernando Alonsót fűti a bizonyítási vágy, hogy visszavágjon a legutóbbi két futamon nála szemtelen módon jobban szereplő csapattársának, Hamiltonnak. A ferraris Raikkönennek is csipkednie kell magát, ha barcelonai kiesése után nem akar még jobban lemaradni a pontversenyben, az idén eddig már két futamgyőzelmet is behúzó Felipe Massa pedig mindent elkövet majd azért, hogy végre a pilóták versenyében is az élre álljon.

Izgalmakból tehát már csak ezért sem lesz hiány, pedig önmagában a pálya is garantálja a remek vasárnap délutáni elfoglaltságot. A verseny egy kétórás ujjgyakorlatként is felfogható, hiszen ha a pilóta autójában az összes sebességi fokozat a rendelkezésre áll, akkor egy körben körülbelül harmincnyolcszor kell sebességet váltania. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki teljesíti a 78 kört, akkor a futam végére megközelítőleg 3000 alkalommal kellett babrálnia a sebességváltó karral. Még egy adat: átlagban 2,1 másodpercenként kell egy versenyzőnek az ujjával a váltókart lökdösnie...

Talán éppen a fentebb részletezett okok miatt vágyik az összes pilóta mindennél jobban arra, hogy pályafutása során Monacóban is első lehessen. Erre annak van legnagyobb esélye, aki szombaton megszerzi az első rajtkockát, hiszen ez itt már fél győzelmet jelent.

De hogy ne legyen ennyire "sima" a hétvége, az időjósok halkan megjegyezték, jó esély van arra, hogy a hétvégén megnyílnak az égi csatornák. Egy gyenge zápor pedig alaposan meg tudja bolygatni az erősorrendet, és őrületes izgalmakat és meglepetéseket okozhat. Egy szó, mint száz, adott a vasárnap délutáni program.