Vágólapra másolva!
Monacóban a Forma-1-es futam önmagában is felér egy szerencsejátékkal.
Vágólapra másolva!

Ha még egy kis eső is hullik a hercegség felett, akkor ott kaotikus állapotok uralkodhatnak. Már pedig erre a hétvégén jó esély van.

Az időjárási előrejelzések alapján az leszögezhető, hogy a Monte-Carlóban hagyományosan csütörtökön tartott szabadedzéseken nem lesz eső, de szombaton és vasárnap nem kizárt az égi áldás érkezése.

A hőmérséklet egyébként is alacsonyabb lesz az ilyenkor megszokottnál, hiszen csütörtökön is csak maximum 27 fokos meleget jósolnak, gyenge széllel fűszerezve.

Szombaton, amikor az oly nagy jelentőséggel bíró időmérő edzésre kerül a sor, a meteorológusok szerint 50 százalék az esélye annak, hogy a pilótáknak az esővel is meg kell majd küzdeniük. A hőmérséklet ezen a napon 18-24 fok körül mozog majd.

Vasárnap még nagyobb az esélye az esőnek, igaz az időjósok szerint a csapadék délelőtt érkezik majd, így az 54. Monacói Nagydíjat már valószínűleg száraz pályán kezdheti meg a mezőny.