A Toro Rossónál nem téma a pilótacsere

Vágólapra másolva!
Már többször felröppent az a hír, legutóbb éppen tegnap, miszerint a Toro Rossónál igencsak gyenge idényt futó Scott Speedet hamarosan leválthatja a BMW tesztpilótája, Sebastian Vettel.
Vágólapra másolva!

A vörös bikáknál azonban tagadják, hogy pilótacserét fontolgatnának.

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, a Motorsport aktuell információ szerint az amerikai pilóta akár már a júliusi Francia Nagydíjon külső szemlélővé válhat.

Speed az idei négy futamon háromszor is kikapott az időmérő edzésen csapattársától, Vitantonio Liuzzitól, és versenyen is mindössze egyszer ért célba.

Közben a BMW tesztpilótáját, Sebastian Vettelt mindenki nagy tehetségnek tartja, de az ifjú német a tesztszabályok miatt igen keveset autózhat a Forma-1-ben. Vettel egyébként nem mellékesen a Red Bull utánpótlás-nevelő programjából nőtt ki.

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azonban cáfolja még a Vettel iránt való érdeklődést is: "Eddig szóba sem került nálunk ez a téma, nincs okunk a pilótáinkra panaszkodni. Scott egyébként Spanyolországban is remek teljesítményt nyújtott. Nem látjuk indokoltnak a leváltását."

Speed az utóbbi időben felröppenő hírek hallatán valóban, mintha összekapta volna magát. A hétvégén a pénteki második szabadedzésen tizedik lett, az időmérőn viszont technikai hiba miatt csak az utolsó helyet tudta megszerezni. Az amerikai azonban nagyszerűen rajtolt vasárnap és már 14. volt, amikor durrdefektet kapott.

Ráadásul Tost szerint Vettel szerződtetése nem is menne olyan egyszerűen: "Ha jól tudom, Sebastiant szerződés köti a BMW-hez, és versenyez a Renault világsorozatban is. Igaz, hogy ő a Red Bull pilótája, de szerződése a BMW-hez köti, nem látom értelmét, hogy ebből kivásároljuk. Jelenleg ez nem téma nálunk"- fejezte be az osztrák.