Alonso: Csak semmi pánik!

Vágólapra másolva!
A Spanyol Nagydíj után az újonc Lewis Hamilton állt a világbajnoki pontverseny élére, és ez értelemszerűen egyben azt is jelenti, hogy az eddigi éllovasnak, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak fejet kellett hajtania csapattársa előtt.
Vágólapra másolva!

Hamilton újonc létére első Forma-1-es versenyén rögtön a rajt után körbeautózta spanyol csapattársát, az utolsó két futamon pedig, így a hétvégén Spanyolországban is Alonso előtt intették le. A fiatal brit amellett, hogy már többször is megverte a McLaren világbajnokát, most már egyedül áll a tabella élén.

Fernando Alonso ezek után joggal lehetne ideges, ám a spanyol megfontoltabb annál, minthogy néhány verseny után dühbe guruljon, és ezzel esetleg még tovább rontsa kissé valóban visszaeső teljesítményét.

"Várjuk ki a végét"- nyilatkozta higgadtan Alonso. "A Renault-nál is nagy csatát vívtam annak idején Trullival és Fisichellával, hiszen mindketten nagyon motiváltak voltak, hogy engem megverjenek. De az idény végén mégis mindig mögöttem landoltak."

"Ez normális, hogy a szezon ilyen korai szakaszában a két legjobb csapat négy pilótája mindenáron győzni akar"- folytatta a hazai közönsége előtt vasárnap a dobogó harmadik fokára felálló spanyol.

"Ugyanakkor úgy vélem, hogy hamarosan le fog csökkenni a vb-esélyesek száma is. Ketten, legfeljebb hárman maradnak a végére, és nagyon remélem, hogy én is köztük leszek. Azzal is tisztában vagyok, hogy borzasztó kemény lesz ez a köztünk zajló harc. De amíg a csapaton belül mindenki a maximumot hozza ki magából, addig nem lehet probléma."

A barcelonai futam előtt Alonso Kimi Raikkönent nevezte meg, mint legfőbb riválisát, ám a hétvége kicsit átírta ezt a rangsort. A spanyolnak ugyanis nagyon komolyan számolnia kell listavezető csapattársával, Hamiltonnal és a Ferrarival idén már két futamgyőzelmet behúzó Felipe Massával is, pillanatnyilag a finn tűnik a legártalmatlanabbnak.

Ráadásul a McLaren-Mercedesnél még nem állítottak fel csapatsorrendet, Alonsóék szabadon harcolhatnak egymással. Jelenleg két ponttal Hamilton áll jobban, de az sem a spanyol malmára hajtja a vizet, hogy a csapatfőnök, Ron Dennis szoros kapcsolatot ápol a rekordokat döntögető újonccal.

Alonso azonban emiatt sem aggódik: "Nem foglalkoztat különösebben a dolog. Meg kell értenem ugyanakkor azt is, hogy egy brit csapatnál versenyzem, és Lewis ugyebár maga is brit. Egy spanyol istállónál valószínűleg fordított lenne a helyzet."