Raikkönen elverte a mezőnyt Barcelonában

Vágólapra másolva!
Mind a tizenegy csapat ott volt ma Barcelonában, ahol megkezdődött a Spanyol Nagydíj előtti háromnapos teszt. Az élen az idén eddig is domináns Ferrari végzett Kimi Raikkönennel a volánnál, míg a második helyen nagy meglepetésre Szato futott be a mclarenes de la Rosa előtt.
Vágólapra másolva!

Délelőtt az idény első három versenyéhez hasonlóan a Ferrari volt fölényben, Kimi Raikkönen fél másodperccel gyorsabb volt a BMW-s Nick Heidfeldnél. A harmadik helyen sem történt meglepetés, féltávnál a McLaren-Mercedes volánjánál ülő Pedro de la Rosa birtokolta ezt a pozíciót.

Délután ez a sorrend annyiban változott, hogy Takuma Szato gondolt egy merészet, és az élmezőnybe repült, egészen pontosan a második helyig, Raikkönen mögé. A harmadik helyhez de la Rosa nagyon ragaszkodott, a spanyol ebben a pozícióban fejezte be a körözést. A legnagyobb feltűnést a McLaren azonban azzal keltette, hogy radikális első szárnyat tesztelt.

Arra valószínűleg kevesen számítottak,hogy a negyedik helyet az a Ralf Schumacher fogja elcsípni, aki idén eddig mindössze egy pontot szerzett. Persze a teszteredményekből messzemenő következtetésekete nem érdemes levonni, de a japán gárda számára már ez az apró siker is biztató lehet.

Nick Heidfeld az ötödik helyre hozta be a BMW Saubert, a német fél másodpercet vert Rubens Barrichellóra. A Hondás pilóta 132 kört teljesített a hétfői napon - ezzel a vonatkozó rangsor élén végzett - és az időeredménye is arra utal, hogy az idén eddig pont nélkül álló istálló kezd magára találni.

Barrichellótól sem az idő, sem a körök számát tekintve nem sokkal maradt el a Renault tesztpilótája, az ifjú Nelson Piquet. A Red Bullos pilóták, Vitantonio Liuzzi és David Coulthard ezúttal nem sok vizet zavartak, a Toro Rossós nyolcadik, a Red Bull Racinges kilencedik lett.

A Spyker két pilótát is bevetett, akik csak a williamses Kazuki Nakadzsimát tudták maguk mőgé utasítani, aki délután összetörte autóját.

A tesztelés kedden és szerdán tovább folytatódik.

Teszteredmények
Barcelona, első nap:

Poz. Pilóta Csapat Idő Kör 1. Raikkönen Ferrari (B) 1:21.195 98 2. Szato Super Aguri-Honda (B) 1:21.858 99 3. de la Rosa McLaren-Mercedes (B) 1:21.906 101 4. R. Schumacher Toyota (B) 1:21.983 92 5. Heidfeld BMW-Sauber (B) 1:22.114 74 6. Barrichello Honda (B) 1:22.665 132 7. Piquet Renault (B) 1:22.763 125 8. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) 1:22.771 56 9. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:23.165 4710. Valles Spyker-Ferrari (B) 1:23.343 4411. van der Garde Spyker-Ferrari (B) 1:23.466 3712. Nakadzsima Williams-Toyota (B) 1:24.248 43Az eredmények nem hivatalosak

Új szakasz