Davidson: Nem szabad leírni a Super Agurit noname

Vágólapra másolva!
A Super Aguri sokakat meglepett versenyképességével, ebbe a népes táborba tartozik az istálló brit pilótája, Anthony Davidson is, aki meg van róla győződve, hogy a későbbiekben még jobb lesz csapata teljesítménye.
Vágólapra másolva!

A kis költségvetésű Super Agurik az idei évben a Honda tavalyi, némiképpen módosított kasztnijával és a japán márka idei motorjával álltak rajthoz, ám senki nem várt tőlük kiugró eredményt.

Az egykori Forma-1-es pilóta, Aguri Szuzuki vezette kiscsapat azonban azok után, hogy tavaly rendre a mezőny végén kullogott, stabil középcsapattá fejlődött. Igaz ezt pontok még nem tükrözik, de Davidsonék már nem egyszer feltűntek a tizedik hely környékén.

A legutóbbi futamon Bahreinben Anthony Davidson az első bokszkiállása előtt például a hatodik helyen autózott, igaz, más taktikán volt, mint az élmezőny. Ez az előkelő pozíció akkor is elismerésre méltó, és magát Davidsont is meglepte a remeklés: "Magunk mögött tartottuk az egyik Renault-t, ez valami elképesztő"- ujjongott a 28 éves pilóta.

A hétvégi versenyen a Super Agurikat a Honda, a Toyota, a Red Bull vagy a Williams pilótái nemhogy lekörözni nem tudták, de kemény harcot vívtak egymással a pozíciókért: "A sebességünk versenyről-versenyre ingadozik, de nem ajánlom senkinek, hogy leírja a Super Agurit"- folytatta Davidson.

Annak ellenére, hogy Davidson, és csapattársa Takuma Szato sem tudta befejezni a Bahreini Nagydíjat, a brit optimistán várja a folytatást: "Eddig általában karnyújtásnyira voltunk a pontszerzéstől, és egy top10-es helyezést most már bármikor elérhetünk. Hasonlóan jó folytatást várok"- fejezte be a pályafutása első teljes szezonját futó pilóta.