Visszapillantó tükörben a Bahreini Nagydíj

Vágólapra másolva!
Felipe Massa rajt-cél győzelmet aratott Bahreinben. A második helyen célba érő Lewis Hamilton immáron minden idők legjobban debütáló újonca a Forma-1-ben, a hétvégi eredményeknek köszönhetően pedig három pilótának is 22 pontja van összetettben.
Vágólapra másolva!

A Maláj Nagydíj után néhány nappal Szahírban is felbőgtek a nyolchengeresek, hiszen a 2007-es kiírás második és harmadik futama közt mindössze egy hét szünet volt.

A Malajziában a McLarennel szemben finoman szólva is alulmaradó Ferrari már az első szabadedzésen bizonyította, hogy valóban komolyan gondolja a visszavágást, hiszen Raikkönen és Massa őrületes fölénnyel nyitott Bahreinben. A második tréningen is még a finn feszített a lista élén, ám ekkor már a többiek is észbe kaptak, és roppant szorossá vált az élmezőny.

A szombati nap Hamilton részsikerével indult, a McLaren talentuma a kvalifikáció előtti gyakorláson pörkölt oda a többieknek. Az időeredmények itt is nagyon szorosan alakultak, a fiatal brit például mindössze hat ezredmásodperccel volt gyorsabb Raikkönennél. Erre a különbségre még a paraszthajszál jelző sem illik...

Az előjeleknek megfelelően az időmérő edzés igen izgalmasan alakult. A csapatok szép csendben rótták a köröket, és az első rostán minden esélyes továbbjutott, talán csak David Coulthard 21. helye érdemel említést a negatívumok rovatban. A második tizenöt perc során újabb hat pilóta búcsúzott a folytatástól, de azon már meg sem lepődünk, hogy a két Honda, valamint az egyik Renault illetve Toyota ezúttal sem érte meg az utolsó etapot.

A kvalifikáció záró felvonásában érvényesült a papírforma, Fisichella, Trulli, Webber és Rosberg már annak is örülhetett, hogy a top10-ben lehetett, ennek megfelelően ők töltötték fel a negyedik és az ötödik sort. Az idei év harmadik legerősebb csapata, a BMW is beérte az ötödik és hatodik rajtpozícióval, nem szólt bele a két éllovas pofozkodásába.

A Ferrari és a McLaren legényei is csak érzéssel ütötték egymást, rajtsorrend nem változott az utolsó etap elején felállítotthoz képest, és ismét a Malajziában már látott egy vörös, egy ezüst sorminta alakult ki. A pole pozíciót ezúttal is Massa szerezte meg, akit most is a szuperújonc, Lewis Hamilton követett. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy Raikkönen harmadik, Alonso némi meglepetésre csak negyedik lett.

Az időmérő edzés alkalmat adott egy kis ünneplésre is, hiszen a Bridgestone 100. első rajtkockáját könyvelhette el a Forma-1-ben. Persze óriási csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy a polet ne valamelyik bridgestone-os pilóta szerezze meg, ugyanis a japán márka idén egyedüli gumibeszállítója a száguldó cirkusznak, ennek megfelelően nem is volt nagy dínomdánom.

A vasárnapi rajtot talán éppen a legkedvezőbb helyzetben lévő Felipe Massa várta a legnagyobb gyomorgörccsel, hiszen a brazil egy héttel korábban, Malajziában is a pole pozícióból indult, de a rajt utáni totojázásának köszönhetően visszaesett az ötödik helyre. Ráadásul ezúttal is az a Lewis Hamilton indult mellőle, akivel igencsak meggyűlt a baja Sepangban.

A Ferrari brazilja azonban most jól reagált az indítóbíró jelzésére, és elsőként tudott elfordulni az első kanyarban. Az élmezőny különösebb gond nélkül vette az első fordulókat, ám a hátsó fertályban már akadt némi probléma. Button Hondája és az egyik Spyker által eltrafált Speed Toro Rossója is harcképtelenné vált még az első körben, és a sok ramaty eltakarításáig a pályára küldték a safety cart is, amely most debütált ebben a szezonban.

A negyedik körben aztán a pilóták ismét kitaposhatták autójuk alját, a biztonsági autó ugyanis megpihent. A repülőrajt után Massa és Hamilton fokozatosan növelte előnyét az élen, nagyon úgy tűnt, hogy a két fiatal siet valahová. Mögöttük két rutinosabb csapattársuk, a mcLarenes Alonso és a ferraris Raikkönen szaporázta lépteit, de Heidfeld utánfutóként követte a duót.

Raikkönen a pályán meg sem próbálta - vagy nem tudta - támadni Alonsót, ám az első bokszkiállást követően felcserélődött kettejük sorrendje, ráadásul a spanyol címvédő megkapta a nyakára a BMW-s Nick Heidfeldet. A német az első két futamon negyedik lett, és a jelek szerint szívéhez nőtt ez a pozíció, hiszen nem nagyon érdekelte, hogy azt éppen a világbajnoki címvédő birtokolja, és egy óvatlan pillanatban faképnél hagyta a halovány McLarent.

A mezőny legidősebb pilótája, David Coulthard fénykorát idézve féktelen száguldásba kezdett, és sorra előzgette a hozzá képest csak sétakocsikázó kollégáit, és az első kerékcserék után már pontszerző helyen volt. Igen, ő az, aki a 21. helyről indult! A skót azonban ekkor sem spórolt a gázzal, a Red Bull Racing versenyautója pedig nincs hozzászokva az ilyen eszeveszett tempóhoz, és 20 körrel a vége előtt bemondta az unalmast. Nem sokkal később DC márkatársa, Mark Webber is kiesett, szintén technikai hiba miatt, és mivel a Red Bull kiscsapatának, a Toro Rossónak mindkét pilótája már korábban búcsúzott, ezért az osztrák energiaital gyártó számára idő előtt bezárt a bazár. Hasonlóan járt a Super Aguri, amely a Honda motorok gyatrasága miatt szintén lenullázta magát Bahreinben, pedig Anthony Davidson remekül versenyzett.

A bokszkiállások második köre az élmezőny sorrendjét már nem befolyásolta, mindenki okosan beosztotta előnyét, így a hajrát a szívbetegek is nyugodtan végignézhették. A kockás zászlót tehát először Felipe Massának lengették meg, aki ezúttal élni tudott a pole pozíció nyújtotta lehetőséggel. A második helyen Lewis Hamilton futott be, aki harmadik F1-es futamán máris történelmet írt, hiszen korábban egyetlen újonc sem kezdett még úgy, hogy első három nagydíján mindig dobogós legyen. A pezsgő szétlocsolásában az idénynyitó győztese, Kimi Raikkönen segített a duónak a himnuszok után.

Heidfeld a jól megszokott negyedik helyen terelgette be a célba BMW-jét, nem sokkal megelőzve a meglepetésre csak ötödik, egész hétvégén az autójával küzdő Fernando Alonsót. Robert Kubica a másik BMW-vel hatodik lett, a két pilóta így megismételte a német márka eddigi legjobb Forma-1-es szereplését. Jarno Trulli ismét a két pontot érő hetedik helyen evickélt be a Toyotával, Flavio Briatore pedig hiába űzte-hajtotta a rádión keresztül Giancarlo Fisichellát, a Renault olasz versenyzője csak nyolcadik lett.

Az idei harmadik versenyen tehát már a harmadik különböző győztest ünnepelhette a rajongótábora, és főként ennek köszönhető, hogy a világbajnoki pontversenyben roppant szoros az állás. A majd egy hónap múlva sorra kerülő Spanyol Nagydíj előtt Fernando Alonso, Kimi Raikkönen és az agyondicsért Lewis Hamilton neve mellett is 22 pont áll. Ráadásul győzelmének köszönhetően Massa is tizenhét pontos, míg a kiegyensúlyozottan teljesítő Nick Heidfeld 15 egységnél tart. Ez pedig igazán izgalmas folytatást ígér!