Rosberg: Tartani fogjuk a lépést a többiekkel

Vágólapra másolva!
Tavaly a Williams istálló versenyautói amellett, hogy lassúak, ráadásul még megbízhatatlanok is voltak. Idén mindkét téren javulás mutatkozott, ám a gárda fiatal pilótája, Nico Rosberg további fejlesztéseket sürget.
Vágólapra másolva!

Nico Rosberg Malajziában a hatodik helyről esett ki, amit a német még mindig nem tudott megemészteni: "Ilyen lehetősége ritkán adódik az embernek. Ha egyszer már elöl vagy, akkor ott megbízhatónak is kell lenned. Ezen kell nekünk is dolgoznunk, de a hétvégén Bahreinben ilyen szempontból már minden rendben volt."

A Williams FW29-es modellje Bahreinben valóban jól szerepelt, a pilóták stabilan a középmezőnyben autózhattak vele. Rosberg azonban néhány tizedmásodpercet még hiányolt körönként: "A kiegyensúlyozottságra kell törekednünk. Ez a legfontosabb. Nagy kár, hogy Malajziában megállt az autó, hiszen remek pozícióban voltunk. Mindenképpen a középmezőny élére kell kerülnünk, ehhez pedig még egy kicsit gyorsulnunk kell."

"Amelyik csapat a legjobb fejlesztéseket hajtja végre szezon közben, annak fog ez sikerülni. Az emberek azt mondják, hogy mi egy privát csapat vagyunk, és mi soha nem fogunk tudni olyan ütemben fejlődni, mint a többiek, de ez nem így van. Nekünk is van például két szélcsatornánk, ahol éjt nappallá téve lehet dolgozni"- nyilatkozta sikeréhesen a mezőny legfiatalabb tagja.

A Williams istálló a szezon negyedik futamáig hátralévő egy hónapos szünetben minden bizonnyal be is veti magát a fejlesztésekbe, amitől Rosberg pozitív változást vár majd a Spanyol Nagydíjon.