Toyota: Trulli ismét a top 10-ben, Ralf vergődik

Vágólapra másolva!
A Toyota által az idei szezon első két futama alatt felállított sorozat Bahreinben megszakadt. A japán márka versenyzői eddig mindig a legjobb tízbe kvalifikálták magukat, ám ez ma csak Trullinak sikerült, Schumacher csak a 14. lett.
Vágólapra másolva!

Jarno Trulli jó formája tovább tart, hiszen az olasz azok után, hogy Malajziában hetedik lett és így két pontot szerzett, Bahreinben is kedvező pozícióból várhatja a versenyt, hiszen kilencedik lett a kvalifikáción.

"Jó ismét a legjobb tízben lenni, de ma ez nagyon nehéz volt"- kezdte összefoglalóját Trulli. "A második etapban erős kört futottam, de ez a fináléban már nem sikerült. A pálya nagyon csúszott, és az egyensúllyal, valamint a tapadással egész hétvégén baj van."

"A verseny az már egy másik történet, a stratégiák fognak dönteni. Az első két futamon nem voltunk rosszak, erre kell alapoznunk most is. Húzós délutánunk lesz holnap, de mindent beleadunk, hogy pontokat szerezzünk"- nyilatkozta az olasz.

Ralf Schumacher az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon egy pontot szerzett, de a második versenyen már csak vergődött. A jelek szerint a rossz széria tovább folytatódik, a német a bahreini időmérőn sem volt éppen gyors: "Eddig ismét nagyon rosszul alakul számomra a hétvége. Az autó nagyon gyors, de valahogy nem tudom szinkronba hozni a vezetői stílusommal és a pályával."

"Ma délelőtt ki kellett cserélnünk a hátsó kerékfelfüggesztést, ezáltal a beállításaimnak is lőttek, így nagyon nehéz volt az időmérő. Jobb versenyben reménykedünk, de be kell látnunk, hogy ennyire hátulról indulva ez nagyon nehéz lesz. Talán sikerül majd néhány helyet javítanom, és akkor ismét barátságosabban nézek majd a világra"- fejezte be Ralf.