Massa indulhat az élről Bahreinben

Vágólapra másolva!
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa fantasztikus teljesítményt nyújtva megszerezte a pole pozíciót Bahreinben. A második helyről a McLaren újonca, Lewis Hamilton indulhat, míg a második sorban Kimi Raikkönen és a bajnoki címvédő Alonso foglalhat helyet.
Vágólapra másolva!

A Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzésén 34 fokos levegő, és 40 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket, így ideális körülmények között vehette kezdetét a körözés.

Első etap

Elsőként a Williams istálló osztrák versenyzője, Alexander Wurz hajtott ki a pályára, akit a Red Bull Racing skótja, David Coulthard és a hondás Jenson Button követett a sorban. Wurz azonnal az élre áll, ám nem örülhetett sokáig, mert először márkatársa, Nico Rosberg, majd Trulli és Webber vette át tőle a vezetést.

A világ szeme a fiókcsapatokon volt, Anthony Davidson már a délelőtti edzésen bizonyította, hogy igenis oda kell figyelni a Super Aguririra. Miközben szép csendben a Toro Rosso olasz sofőrje, Vitantonio Liuzzi az élre állt, Davidson 1:33.403-as idejével toronymagasan átvette a vezetést.

Az edzés felénél járva az élmenők is kimerészkedtek a pályára. Elsőként a McLaren újonca, Lewis Hamilton kezdte meg gyorskörét, és bár az első szektorban hibázott, egyenletes tempót diktálva 1:32.580-ás idejével átvette a vezetést, miközben Barrichello felugrott a harmadik helyre a Hondával. Hamilton márkatársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a második helyre hozta be autóját, míg Nick Heidfeld a harmadik pozícióba terelgette a BMW-t.

Négy perccel az első tréning vége előtt a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa 1:32.443-as idejével az élre ugrott, miközben csapattársa, Kimi Raikkönen szépen kényelmesen felzárkózott Alonso mögé a negyedik helyre. Ezzel kialakult a várt sorrend, a Ferrari, a McLaren, és a BMW versenyzői foglalták el az első hat helyet.

Az utolsó percekre is maradt némi izgalom, Ralf Schumacher a Toyotával, és a két Williams is a kiesők között volt. Roberg utolsó gyorskörén javított, és felugrott a hetedik helyre. Ralf végül bekerült az első tizenhat közé, ám ezzel a kiesés szélére sodorta Kovalainent a Renault-val, aki végül javítani tudott és bekerült a második körbe.

A két Honda végül éppen hogy csak továbbjutott, ám hat versenyző búcsúzott a küzdelemből: Takuma Szato, Vitantonio Liuzzi, Scott Speed, Adrian Sutil, David Coulthatd, és Christijan Albers.

Második etap

Elsőként a Toyota duója kezdte meg a száguldást a második tréningen. Az első öt perc eltelte után Trulli, és Ralf Schumacher volt a sorrend, a többiek pedig csak ekkor kezdték meg első gyorskörüket. A Williams versenyzői beékelődtek a két Toyota közé, majd jött Heidfeld és 1:32.233-as idejével átvette a vezetést.

Az élmenők közül ismét Hamilton jött ki elsőként. A McLaren brit versenyzője fantasztikus teljesítményt nyújtva elsőként lépte át az 1:32-es határt, és 1:31.732-es idejével toronymagasan átvette a vezetést Heidfeldtől. A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso nagy meglepetésre nem tudta tartani a lépést márkatársával, és végül csak Heidfeld mögé, a harmadik helyre ért be a McLarennel, ám az edzésnek még nem volt vége.

Már csak a két Ferrari nem teljesített mért kört a második etapban. Az olaszok két versenyzője szinte egy időben hajtott ki a pályára. Elsőként Massa gördült át a célvonalon, a brazil az első két szektorban csúcsidőt autózott, és 1:31.359-es idejével magabiztosan állt az élre. Raikkönen is jól teljesített, a finn ideje azonban csak Hamilton mögé, a harmadik helyre volt jó.

Az első hat helyet ismét a három élcsapat versenyzői foglalták el. Meglepetésre a Super Aguri brit versenyzője, Anthony Davidson még az utolsó pillanatokban is a tizedik helyen tanyázott, ám végül nem jutott be a mindent eldöntő utolsó körbe.

Ahogy arra számítani is lehetett a két Honda búcsúzott a küzdelemtől, míg Ralf Schumacher és a Renault újonca, Heikki Kovalainen is kiesett a második körben, miközben csapattársa, Giacnarlo Fiishcella éppen hogy csak befért az első tízbe.

A második kör végén a következő versenyzők búcsúztak: Alexander Wurz, Heikki Kovalainen, Anthony Davidson, Ralf Schumacher, Rubens Barrichello, és Jenson Button.

Harmadik etap

Ahogy az lenni szokott, az időmérő edzés utolsó köre az üzemanyag fogyasztásról szólt. A versenyzők egymás mögött köröztek, és várták, hogy megkezdhessék a harcot a pole pozícióért.

Az edzés felénél járva megkezdődött a kiállások első köre. A McLaren és a Ferrari versenyzői lágy gumikat kaptak, ami már az időeredményeken is megmutatkozott. Az első figyelemreméltó időt Felipe Massa futotta meg a Ferrarival, és 1:33.090-es idejével átvette a vezetést. Hamilton felzárkózott Massa mögé, akit Raikkönen és Alonso követett, ám az élmenők még tartogattak valamit a végére.

Két perccel a tréning vége előtt a versenyzők ismét bejöttek a boxba új gumikért, hogy az utolsó percben eldöntsék a sorrendet. Felipe Massa kezdte meg a hajrát a pole pozícióért. A Ferrari brazil versenyzője egyik szektorban sem talált legyőzőre, és 1:32.652-es idejével megszerezte a rajtelsőséget. A második helyen Lewis Hamilton futott be, míg Raikkönen a harmadik, és Alonso csak a negyedik helyig jutott. Ahogy arra számítani is lehetett, a két élcsapat mögött a BMW versenyzői futottak be.

Bahrein - időmérő edzés 1. Etap 2. Etap 3. Etap
Poz Pilóta Csapat Poz Idő Kör Poz Idő Kör Poz Idő Kör
1. Massa Ferrari 1. 1:32.443 3 1. 1:31.359 3 1. 1:32.652 10
2. Hamilton McLaren 2. 1:32.580 3 2. 1:31.732 3 2. 1:32.935 10
3. Raikkonen Ferrari 4. 1:33.161 3 3. 1:31.812 3 3. 1:33.131 10
4. Alonso McLaren 3. 1:33.049 3 5. 1:32.214 3 4. 1:33.192 10
5. Heidfeld BMW Sauber 5. 1:33.164 3 4. 1:32.154 4 5. 1:33.404 10
6. Kubica BMW Sauber 8. 1:33.348 4 6. 1:32.292 3 6. 1:33.710 10
7. Fisichella Renault 12. 1:33.556 6 10. 1:32.889 6 7. 1:34.056 10
8. Webber Red Bull 11. 1:33.496 6 8. 1:32.808 6 8. 1:34.106 10
9. Trulli Toyota 6. 1:33.218 6 7. 1:32.429 6 9. 1:34.154 10
10. Rosberg Williams 9. 1:33.349 6 9. 1:32.815 6 10. 1:34.399 10
11. Wurz Williams 13. 1:33.759 6 11. 1:32.915 6
12. Kovalainen Renault 10. 1:33.467 6 12. 1:32.935 6
13. Davidson Super Aguri 7. 1:33.299 6 13. 1:33.082 6
14. R.Schumacher Toyota 15. 1:33.923 7 14. 1:33.294 6
15. Barrichello Honda 14. 1:33.776 6 15. 1:33.624 6
16. Button Honda 16. 1:33.967 8 16. 1:33.731 6
17. Sato Super Aguri 17. 1:33.984 6
18. Liuzzi Toro Rosso 18. 1:34.024 6
19. Speed Toro Rosso 19. 1:34.333 6
20. Sutil Spyker 20. 1:35.280 8
21. Coulthard Red Bull 21. 1:35.341 4
22. Albers Spyker 22. 1:35.533 7