Alonso optimistán várja a folytatást

Vágólapra másolva!
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso optimistán várja a holnapi futamot, még akkor is, ha csak a negyedik helyre hozta be versenygépét a mai időmérő edzésen.
Vágólapra másolva!

A McLaren kétszeres világbajnoka a második sorból, Kimi Raikkönen mellől, a pálya piszkosabb oldaláról várhatja a holnapi futam rajtját. Alonso elmondta, minden esélyük megvan arra, hogy felálljanak a dobogóra, ám tisztában van azzal, hogy a Ferrarik a pozíciójukból kifolyólag előnyben lesznek levük szemben a rajtnál.

"A második sor volt a maximum, amit a mai edzésen el tudtunk érni, de jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy harcba szállhassunk a dobogós helyezésekért" - mondta Alonso az időmérőt követően. "A pálya több helyen is tartogat előzési lehetőségeket, így keményen lehet harcolni a helyekért, ami óriási csemege lesz a nézőknek."

"A Ferrarikkal harcoltunk, és többé-kevésbé erre is számítottunk. Mindketten a pálya tiszta oldaláról rajtolhatnak, ami miatt egy kis előnyben lesznek velünk szemben a startnál. Azonban célunk, hogy túljussunk rajtuk. A hosszú etapjaink jónak tűnnek, így optimistán várom a futamot, ahol ismét versenyképesek lehetünk majd."