A FIA új módszerrel zárja ki a hajlékony fenéklemezeket

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség azonnali hatállyal módosítja karosszéria tesztjét, hogy kizárja a Ferrari és társai által a szezonnyitón előszeretettel használt fenéklemez felfüggesztő rendszert, miután a McLaren az ügy tisztázását kérte a testülettől.
Vágólapra másolva!

A tavalyi évhez hasonlóan idén sem tudta elkerülni a Ferrari, hogy ne keveredjen gyanúba. Ugyan most a szárnyakkal minden rendben volt, egyes riválisok azt állították, hogy az F2007-es fenéklemeze bizonyos sebességek felett megemelkedik, ezzel jobb aerodinamikai tulajdonságokkal felruházva az autót.

A Ferrari egyik legnagyobb riválisa, a McLaren már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon hangot adott nemtetszésének, és bár nem nevezte meg az olasz alakulatot, mindenki tudta, hogy a Ferrari fenéklemez felfüggesztéséről, azon belül is az erőelnyelő rugóról van szó.

A Forma-1 technikai szabályzatának 3.17.4-es cikkelye egyértelműen kimondja, hogy egyetlen karosszéria elem sem deformálódhat el 5 mm-nél nagyobb mértékben vertikálisan, 500 N terhelés esetén.

Azonban a Ferrari és a BMW Sauber által is használt a fenéklemez első részét felfüggesztő rugó éppen elég ellenálló ahhoz, hogy az autó átmenjen a FIA kötelező tesztjén. Viszont a pályán jóval nagyobb erőhatások érik a versenygépet, így a rugó egy bizonyos pont felett lehetővé teszi, hogy a fenéklemez első része megmozduljon, ezzel jobb végsebességet és aerodinamikai hatékonyságot biztosítva az autó számára.

A McLaren már Melbourne-ben tisztában volt azzal, hogy a Ferrari és egyesek szerint a BMW Sauber is ezt a rendszert használja, így levélben fordult a FIA-hoz, melyben azt kérdezte a szövetségtől, alkalmazhatja-e a riválisok által használt elrendezést.

"Fontolgatjuk egy szerkezet elhelyezését a fenéklemezen, mely magában foglal tengelycsapokat és rugókat. A szerkezeten belül egy megfelelő elrendezéssel és rugó konfigurációval szabályozni tudjuk annak flexibilitását, hogy az megfeleljen a 3.17.4-es cikkelyben leírtaknak, de lehetővé tegye a nagyobb erőhatások fellépésekor a nem lineáris karakterisztika szerinti elhajlását" - állt a McLaren által írt levélben, tudta meg az Autosport.

Egy héttel az Ausztrál Nagydíj után a Nemzetközi Automobil Szövetség technikai delegátusának vezetője, Charlie Whiting válaszolt a McLaren levelére, melyben tisztázta az ilyen és ehhez hasonló eszközök használatára vonatkozó szabályokat, illetve megerősítette, megváltozik a FIA által kötelezően előírt karosszéria teszt.

"A 3.17.4-es cikkelyben leírt teszt a vitatott területen lévő karosszéria elemek flexibilitásának mérésére, nem pedig az ott helyet kapó eszközök ellenállásának mérésére szolgál, melyek a maximális terhelés túllépésével a fenéklemez hajlékonyságát biztosítják. Nyilvánvaló, hogy az ilyen eszközök a hajlékonyság biztosítását szolgálják, amit a technikai szabályzat 3.15-ös cikkelye egyértelműen tilt. Nincs kifogásunk olyan eszközök ellen, melyek megakadályozzák, hogy lejjebb kerüljön a karosszéria, amíg azok nem azért kerülnek beépítésre, hogy kijátsszák a 3.17.4-es cikkelyben leírtakat. Éppen ezért mostantól kezdve ezen eszközök eltávolítása után végezzük el a karosszéria tesztet."

Ez pedig azt is jelenti egyben, hogy a Ferrari rendszere megbukott, amely megkönnyebbülést jelenthet az olaszok riválisai számára.