Alonso elégedett a McLarennel

Vágólapra másolva!
A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso elégedetten nyilatkozott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat követően, noha sajnálta, hogy nem tudta győzelemmel kezdeni az idei évet.
Vágólapra másolva!

A McLaren újdonsült versenyzője képtelen volt felvenni a lépést a Ferrarit terelgető Kimi Raikkönennel, így be kellett érnie a második hellyel. Alonso hét másodpercet kapott finn riválisától a versenyen, és bár örült az eredménynek, bevallotta, csapatának még rengeteget kell dolgoznia, hogy megfogja az olaszokat.

"Úgy gondolom, hogy egy jó hétvégén vagyunk túl, és ez eredménnyel is elégedettek lehetünk" - mondta a spanyol sofőr a versenyt követő sajtótájékoztatón. "A Ferrari túl gyorsnak bizonyul számunkra a mai nap, de sikerült kihoznunk magunkból a maximumot, és a második hely nem olyan rossz eredmény. Még sok munka vár ránk, ha versenyeket akarunk nyerni, de a mai nap is bizonyítottuk, a győzelemért vagyunk itt, nem azért, hogy lazsáljunk. A teljesítményünkkel nem volt gond, így már alig várom a következő megmérettetést."

Alonsónak azonban nem csak Raikkönenre kellett figyelnie a versenyen, hanem saját csapattársán is rajta kellett tartania a szemét, ugyanis az újonc Hamilton már a rajtnál megelőzte a kétszeres világbajnokot, aki csak az utolsó kiállás alkalmával tudta visszavenni pozícióját.

"Különös rajt volt, nem mondhatnám jónak" - magyarázta a spanyol, aki a második helyről visszacsúszott a negyedikre az első kanyarban. "Láttam, hogy Nick megérkezik a külső ívre, és talán jobban koncentráltam rá, mint magára a kanyarra. Aztán hirtelen azon vettem észre magam, hogy már a negyedik helyen vagyok, így nem tudtam mindvégig keményen hajtani. Néha megközelítettem az előttem haladót, majd lemaradtam, hogy ne melegítsem túl az autót. Szerencsés voltam, hogy az utolsó kiállásnál sikerült megelőznöm Lewist. Most sem volt egyszerű az Ausztrál Nagydíj számomra. Emlékszem, mikor Fisichella versenyt nyert itt, ez érdekes az embereknek."