A McLaren ráijesztett a Ferrarira Bahreinben

Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso és márkatársa, az újonc Lewis Hamilton uralta a mezőnyt az eheti tesztek zárónapján Bahreinben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést az idei évre. A McLaren duója odavágott a Ferrarinak.
Vágólapra másolva!

A spanyol versenyző 1:30.994-es idejével állt az élre a tesztek zárónapján Bahreinban. Alonso egy tizedmásodpercet adott csapattársának, Lewis Hamiltonnak, akit a Ferrari duója követett a harmadik, negyedik pozícióban. Az olaszok versenyzői azonban jócskán lemaradtak a McLaren párosától, akiket még csak megközelíteni sem lehetett a mai napon.

Felipe Massa és Kimi Raikkönen azonban nem a köridőkre hajtott, hosszú etapokat teljesítettek a Ferrarival. A csapat vezetősége azt nyilatkozta, hogy két versenyszimulációt is végrehajtottak, kiállásokkal, miközben a beállításokat és a mechanikai komponenseket vizsgálták.

A csapatokat borult, ám meleg időjárás fogadta Sakhirban, ahol a Williams és a Spyker kivételével a mezőny össze alakulata jelen volt. A nap első incidense Scott Speed nevéhez fűződik, aki első alkalommal próbálhatta ki a Toro Rosso új versenygépét. Az amerikai versenyző megcsúszott, és kis híján össze is törte a Newey-féle járgányt, ám szerencsére annak nem lett komolyabb baja, így a délután folyamán folytatni tudta a munkát.

A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli miatt is előkerült egyszer a piros zászló, mikor a TF107-es megállt alatta a pályán, nem sokkal azt követően, hogy Raikkönen Ferrarija is megadta magát, a váltó meghibásodása miatt. Ebéd után mindkét McLaren meghibásodott, először Alonso autójából folyt el az olaj, majd Hamilton erőforrása mondta be az unalmast.

A technika ördöge a BMW Sauber istállót sem kímélte, ugyanis Nick Heidfeld erőforrása a délutáni edzésen egyszerűen fogta magát és felrobbant, míg Robert Kubica autójában is motort kellett cserélni, feltehetően olajprobléma miatt. Mindezek ellenére a lengyel versenyző be tudta fejezni előre tervezett programját: a lengéscsillapító mellett az új aerodinamikai elemeken dolgozott. Heidfeld és Kubica egymás mögött a tizedik, és a tizenegyedik helyen végzett.

A Honda brit versenyzője, Jenson Button sem úszta meg a motorcserét, ahogy David Coulthard Red Bulljában is ki kellett cserélni a Renault V8-as egységét. A skót versenyző a nyolcadik lett az RB3-assal, míg márkatársa Mark Webber csak a tizennegyedik helyig jutott. Button csapattársa, Rubens Barrichello 129 megtett körével a nap legaktívabbjának bizonyult, és a hatodik helyen landolt.

A Toyota érdekes problémával küszködött, ugyanis elfogytak a tűzoltó készülékei, ám holnap újak érkeznek Bahreinbe, így nem lesz gond.

A tesztek a jövő héten folytatódnak Bahreinben.

Teszteredmények - Bahrein - Szombat:


Poz. Pilóta Csapat Idő Kör

1. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:30.994 73
2. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1:31.094 53
3. Massa Ferrari (B) 1:31.718 52
4. Raikkonen Ferrari (B) 1:31.867 100
5. Kovalainen Renault (B) 1:32.032 86
6. Barrichello Honda (B) 1:32.115 129
7. Button Honda (B) 1:32.137 78
8. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:32.220 73
9. Piquet Renault (B) 1:32.334 102
10. Heidfeld BMW Sauber (B) 1:32.451 65
11. Kubica BMW Sauber (B) 1:32.475 95
12. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:32.553 126
13. Montagny Toyota (B) 1:32.917 110
14. Webber Red Bull-Renault (B) 1:33.034 73
15. Trulli Toyota (B) 1:33.062 104
16. Speed Toro Rosso-Ferrari (B) 1:33.255 60

Az eredmények nem hivatalosak