Kovalainen: egy jó kezdés, de semmi több

Vágólapra másolva!
Heikki Kovalainen, aki évek óta szolgálja a Renault-t, de versenyzőként csak idén debütál majd, elégedett az eddigi teszteredményekkel, de nem szeretne eufórikus hangulatba keveredni.
Vágólapra másolva!

Az R27-es kódjelű Renault a téli teszteken eddig jól teljesített, de igazán kimagasló eredmények még nem születtek, persze a felkészülésnek ezen szakaszában ezt még korai is lenne elvárni.

"Jól sikerült a kezdés, de semmi több" - nyilatkozta a finn pilóta. "Az eddigi tesztek során ráakadtunk több gyermeteg hibára, de egy új autó esetében ez teljesen normális."

"Ennél sokkal fontosabb, hogy már az első héten két teljes versenytávot tudtunk teljesíteni. Az apró nehézségek ellenére arra az igen biztató megállapításra jutottunk, hogy az autó megbízható."

"Persze még nem láttuk, hogy a többiek mire képesek, de az az érzésem, hogy jó autónk van. Az első benyomásaim az R27-essel kapcsolatban sokkal jobbak, mint a tavalyi konstrukcióval kapcsolatban voltak. Az előrelépés bizonyára a köridőkben is meg fog mutatkozni.
Túl nagy elvárásokat viszont még korai lenne a csapattal szemben támasztani."

Tavaly, amikor kiderült, hogy a világbajnok Alonso elhagyja a csapatot, sokan Kovalainen honfitársát, Kimi Raikkönent tartották a legesélyesebbnek arra, hogy a spanyol helyébe lépjen. Kovalainen azonban nem érzi úgy, hogy vészmegoldásként szerződtette volna őt a
Renault.

"Természetesen hordoz némi kockázatot, ha egy csapat egy újoncot vet be, de az én esetem azért talán kicsit más. A Renault bízik bennem, hiszen már régóta együtt dolgozunk, és eddig mindig elégedettek voltak a munkámmal"- fejezte be a 25 éves versenyző.