Idén is nagy terhelést kapnak a motorok

Vágólapra másolva!
A motorgyártó nagyvállalatoknak idén sem lesz egyszerű dolguk olyan erőforrást gyártani, amely gond nélkül teljesíteni tudja a számára előírt két versenyhétvégét, noha a szövetség befagyasztotta a motorfejlesztéseket, és változtatott a hétvégék menetén.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a költségek csökkentése érdekében a tavalyi év végén befagyasztotta a motorfejlesztéseket, mellyel igencsak megkötötte a nagyvállalatok kezét, hiszen a szakemberek mostantól csak néhány kisebb módosítást végezhetnek erőforrásaikon a szezon közben, azt is csak az irányító testület által kijelölt vizsgálóbizottság felügyelete mellett.

Hogy a motorok élettartamát megnöveljék, a szövetség az idei évben változtatott a hétvégék menetén, és a pénteki egyórás tréningeket kilencven percesre hosszabbította. Ez igazából még nem lett volna hatással az egységek élettartamára, ám az a tény, hogy a csapatok a pénteki tréningeken edzésmotorral körözhetnek, és csak a szombat reggeli edzés előtt kell az autójukba építeniük a versenymotort, komoly könnyítés számukra. Így tehát a hat helyett, csak négynapnyi körözést kell kibírniuk a 2007-es hajtóműveknek.

Mindezek ellenére a Renault motorfejlesztési részlegének vezetője, Rob White úgy gondolja, hogy az idei évben is komoly nehézséget okoz majd számukra a motorok megbízhatósága, noha azok fordulatszámát a szövetség 19 000-re maximalizálta.

"Őszintén mondom, nem hiszem, hogy egyik pillanatról a másikra könnyebb lenne a dolgunk, még akkor sem, ha a megszorítások megváltoztak" - mondta a Renault szakembere. "Úgy gondolom, óvatosan kell bánnunk azzal, hogy a befagyasztották a motorokat, és megváltoztatták a hétvégék menetrendjét. Mindent észben kell tartanunk."

"A motorok újraoptimalizálása a maximálisan megengedett 19 000-es fordulatszám mellett nagyon fontos lesz, hiszen meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a teljesítmény és a megbízhatóság között, ahogy a korábbi években is erre törekedtünk. Nem hiszem, hogy idén más lenne a helyzet. Mint mindig, most is a hibaszázalék minimálisra csökkentése a cél. Azonban a megbízhatóság önmagában nem elég, mellette gyorsnak is kell lenni. Ez semmit nem változott."

"A jelenlegi szabályokhoz igazodva kell kihoznunk a maximumot a motorjainkból, így nem gondolom, hogy leengedhetnénk, továbbra is aggódnunk kell az egységek megbízhatósága miatt. Egyelőre úgy tűnik, jó formában vagyunk, de még számos hét áll előttünk, mely idő alatt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy megfelelően felkészültünk a versenyekre."

Bár a csapatok pénteken az edzésmotorral egy órával többet körözhetnek majd, mint a tavalyi évben, White szerint a versenyegységek ugyanakkora terhelést kapnak majd, mint 2006-ban, ugyanis mindenki szombat reggel akarja majd a legtöbb kört teljesíteni.

"Úgy gondolom, hogy a szombatok megváltoznak majd" - folytatta. "Maximalizálni akarjuk a szombati pályaidőt. Nyilvánvaló, hogy a tavalyi évhez képest sokkal több akció lesz pénteken, ami mindenképp jó a nézőknek, azonban még meg kell tudnunk, miként alakulnak majd a versenyhétvégék, és hogyan tudjuk a legmegfelelőbben kiválasztani a gumikat. A téli teszteken azonban lesz erre lehetőségünk."