Az Arab Emirátusokban parádézik a Forma-1

Vágólapra másolva!
A Forma-1-es csapatok többsége a hétvégén az Egyesült Arab Emirátusokba veszi útját, hogy Abu Dhabi utcáin egy fergeteges parádé keretein belül megismertesse a motorsportok királykategóriáját a helyiekkel.
Vágólapra másolva!

A Williams istálló kivételével az összes Forma-1-es csapat részt vesz az Abu Dhabi F1 Fesztiválon, mely mindenki számára ingyenesen megtekinthető lesz. A február 3-án, szombaton megrendezésre kerülő nagyszabású eseményen a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, és nagy riválisa, Kimi Raikkönen is jelen lesz, ami jól mutatja az esemény komolyságát.

"Az Abu Dhabi Turisztikai Hatóság (ADTA) büszke arra, hogy a világon elsőként sikerült egy olyan rendezvényt tető alá hoznia, melyen minden eddiginél több Forma-1-es csapat és versenyző részt vesz" - mondta az ADTA elnöke, Sheikh Sultan bin Tahnoon Al Nayhan. "Bízunk benne, hogy mindenki élvezni fogja a fesztivált, és szép számban jelen leszünk."

A négy kilométeres ideiglenesen kialakított utcai pálya Abu Dhabi tengerpartján kapott helyet, és az Emirátus palotától a kikötői vásárlóközpontig tart.

"Boldog vagyok, hogy sikerül elvinnünk a Forma-1-et az Arab Emirátusokba, Abu Dhabiba" - mondta a Forma-1 impresszáriója, Bernie Ecclestone. "A fesztiválon számos aktív versenyző jelen lesz, és szinte az összes 2007-es bajnokságra nevezett csapat felsorakozik majd. Bízom benne, hogy mindenki mögénk áll, és élvezni fogja ezt a különleges fesztivált."

Egyébként nem véletlenül esett a választás Abu Dhabira, hiszen az Emirátusok jó eséllyel pályázik arra, hogy a jövőben, akár már 2009-ben Forma-1-es versenyt rendezzen, noha a hét elején Bahrein meghosszabbította F1-es szerződését a FOM-mal.