Vágólapra másolva!
A McLaren Mercedes kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a tegnapi naphoz hasonlóan ma sem talált legyőzőre a spanyolországi Valenciában, ahol a Forma-1-es mezőny tovább folytatta a felkészülést a 2007-es idényre.
Vágólapra másolva!

Bár Alonso egy másodperccel lassabb volt, mint tegnap, 1:12.682-es körideje éppen elég volt ahhoz, hogy az élen végezzen a tesztek második napján Valenciában.

Alonso tegnap egyedül volt szolgálatban a McLarennél, ugyanis Lewis Hamilton múlt heti balesete miatt a másik MP4/22-es újjáépítése még javában folyt, ma viszont már megérkezett az új versenygép, melyet a gárda tesztpilótája, Pedro de la Rosa vitt pályára.

A világbajnok Renault versenyzői, Giancarlo Fisichella és csapattársa, Heikki Kovalainen végeztek a második, illetve a harmadik helyen, ám a franciák duója kevesebb kört teljesített, mint Alonso egymaga. Ennek egyik oka az volt, hogy Fisichellának idő előtt be kellett fejeznie a körözést, mert délután három órakor felrobbant a motor autójában, ami miatt egy kis időre meg is állították a tréninget.

Kimi Raikkönen továbbra is az új Ferrarival rótta a kilométereket, és a napot a negyedik pozícióban zárta. Csapattársa, Felipe Massa Luca Badoertől vette át a tavalyi autó volánját, és kezdte meg a felkészülést a 2007-es idényre. A brazil versenyző miatt is előkerült egy alkalommal a piros zászló, mikor a vizes pályán a kavicságyban ragadt autójával.

A versenyzők a nap javarészében száraz aszfalton körözhettek, ám délután három óra magasságában rázendített az eső, mely ismét feláztatta a burkolatot. A nap utolsó piros zászlóját Nick Heidfeldnek köszönhették a jelenlévők, akinek BMW típusú versenyautója egy órával a tréning vége előtt megállt a pályán. Mindezek ellenére a német sofőr remekül teljesített az új masinával, melyet az ötödik helyre repített.

A Toyota tovább folytatta a TF107-es tegnap megkezdett felkészítési programját. Jarno Trulli a hatodik pozícióban végzett, míg csapattársa, Ralf Schumacher is pályára gördülhetett az új autóval, mellyel tegnap még a gárda tesztelője, Frank Montagny körözött.

A Hondánál ma is Rubens Barrichello dolgozott az új, RA107-es masinával, miközben márkatársa, James Rossiter az átmeneti autót kormányozta. A brazil versenyző eredményes napot zárt, és 72 megtett körét követően több mint egy teljes másodperccel maradt alul a tempót diktáló Alonsóval szemben.

A japán nemzetiségű Kazuki Nakajima 116 megtett körével a nap legaktívabb versenyzőjének bizonyult a Toyota erőforrással ellátott átmeneti Williams versenygéppel. A grove-i bázisú csapat egyébként az eheti tesztek után, pénteken leplezi le vadonatúj járgányát.

Takuma Szato mellett bemutatkozott a Super Aguri harmadik számú versenyzője, Guido van de Garde, aki mindössze csak négy kört teljesített és a lista végén végzett.

A Red Bull új autója ma sem volt túl meggyőző, hiszen David Coulthard csak 26 kört teljesített az Adrian Newey-féle RB3-as modellel, és ami még szomorúbb, három másodpercet kapott az élen végző Alonsótól.