Montoya történelmet írt Amerikában

Vágólapra másolva!
Az egykori Forma-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya történelmet írt a hétvégén, mikor megnyerte a híres Daytona 24 órás autóversenyt.
Vágólapra másolva!

A McLaren Mercedes egykori sofőrje meghívást kapott, hogy csatlakozzon a Chip Ganassi istállóhoz, és Salvador Duran, illetve Scott Pruett csapattársaként vegyen részt a híres 24 órás megmérettetésen.

A kolumbiai versenyző a hétvégén aratott győzelmével beírta magát a történelemkönyvekbe, ugyanis rajta kívül még senkinek sem sikerült megnyernie a Daytona 24 órás versenyt, az Indy 500-at, illetve a Forma-1-es Monacói Nagydíjat. Montoya egyébként első teljes szezonját készül megkezdeni az amerikai NASCAR Nextel Cupban, ahol kemény küzdelem vár rá.

"Fantasztikus érzés" - mondta Montoya a versenyt követően. "Hihetetlen: húsz óra elteltével három autó is azonos körben volt, így mindvégig úgy kellett hajtani, mint ha kvalifikáción lennénk. Nagyon izgalmas volt."

"A srácok nagyon keményen dolgoztak. Én, Salvador, és Scott mindent beleadtunk, hogy az autót mindvégig az úton tartsuk, és ez volt a győzelem kulcsa. Nem hibáztunk, és gyorsak voltunk, mikor arra volt szükség" - tette hozzá a kolumbiai pilóta, aki a tavalyi év közben egyik pillanatról a másikra távozott a Forma-1-ből.