Illien: Raikkönen szét fogja hajtani a Ferrarit

Vágólapra másolva!
McLaren Mercedes egykori motorszakértője, Mario Illien figyelmeztette a Ferrarit, erősítse meg új versenyautóját, hogy az kibírja Kimi Raikkönen vezetési stílusát.
Vágólapra másolva!

Szerinte senki nem bánik olyan keményen az autóval, mint a finn versenyző.

A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher megüresedett helyét a McLarentől érkező Kimi Raikkönen vette át az idei évben a Ferrarinál. Az olaszok sokat várnak a huszonhét esztendős finn sofőrtől, ám a jelenleg a MotoGP-ben tevékenykedő Illien figyelmeztette a csapatot.

"Egyik versenyző sem bánik olyan keményen az autóval, és senki nem támadja meg olyan keményen a kerékvetőket, mint Raikkönen" - mondta a svájci szakember a Sport Bild-nek adott nyilatkozatában. "A Ferrarinak egy tankot kell építenie Kiminek, ha harcba szeretne szállni a bajnoki címért és a futamgyőzelmekért."

Raikkönen, aki korábban két alkalommal is a második helyen végzett a világbajnoki pontversenyben, sokszor a motor meghibásodása miatt volt kénytelen feladni a küzdelmet, ami szintén Illien állítását igazolja.