Doornbos nem mondott le a versenyzésről

Vágólapra másolva!
Robert Doornbos továbbra sem adta fel a reményt, hogy sikerül versenyzői ülést szereznie a Scuderia Toro Rossónál az idei évre.
Vágólapra másolva!

A holland sofőr elárulta, a kiscsapat vezetősége még döntötte el, milyen felállással kezdi meg a 2007-es szezont a Forma-1-ben.

A Red Bull Racing tavalyi tesztpilótája megerősítette, továbbra is tárgyalásban áll az energiaital-gyárosokkal, és ha össze tudja egyeztetni amerikai szereplését a csapattal, akkor idén is ő láthatja el a tesztpilótai feladatokat az osztrákoknál.

"Szinte semmi nem változott azóta, hogy megcéloztam a versenyzői ülést a Toro Rossónál, de más lehetőségeket is nyitva hagyok" - mondta a holland versenyző. "Az egyik ilyen, hogy a Red Bull Racing tesztelője maradok, miközben az Egyesült Államokban is versenyzek. Bízom benne, hogy hamarosan pontosan beszámolhatok idei terveimről."

Az egykori Minardi istálló tulajdonosa, Paul Stoddart, aki saját csapattal nevezett az idei évben Champ Car szériába, decemberben elmondta, előrehaladott tárgyalásokat folytat Doornbos-szal egy esetleges versenyzői szerződésről.